NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Irán a szankciók nyomása alatt

Irán a szankciók nyomása alatt
Írta: Peter Rudi
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Az atomalku felmondása után bevezetett amerikai szankciók hatására 6%-kal csökkent a GDP, hatalmasat zuhant az iráni fizetőeszköz értéke, egy év alatt 60%-ot és borzasztóan elszállt az infláció, ami elérte a 37%-ot.

HIRDETÉS

2015-ben, az Iránnal megkötött atomalku, az aláírói szerint még a diplomácia győzelme volt, 2018-ban, amikor Donald Trump vette elő, már úgy beszélt róla, mint egy csődtömegről és egyoldalúan felrúgta.

Az amerikai elnök tavaly májusi lépését sokak mellett, legfőképpen az atomalkut aláíró európai országok bírálták és igyekeztek közvetíteni Irán és az Egyesült Államok között.

A több mint egy éves lobbi a hétvégén Biarritzben érett be, ahol az iráni külügynminiszter váratlan látogatásával meghekkelt G7 csúcson Emmanuel Macronnak úgy tűnik sikerül összehoznia egy iráni-amerikai elnöki csúcsot.

Bár a csúcson Donald Tump újra elmondta, hogy az atomalku nem érte meg az Egyesült Államoknak és szerint egy sebtében összerakott dokumentum, az uniós vezetők bizakodással várják a találkozót.

A jelek szerint Irán számára is jobb megoldás lenne, ha az egyezmény újra életbe lépne. Erről az Euronewsnak adott exkluzív interjújában az iráni külügyminiszter is beszélt.

Ahogy Mohamed Dzsavád Zaríf mondta, az egy évvel ezelőtti sokkhoz képest valamelyest javultak az iráni gazdasági mutatók, de tény, hogy a szankciók hatására 6%-kal csökkent a GDP, hatalmasat zuhant az iráni fizetőeszköz értéke, egy év alatt 60%-ot és borzasztóan elszállt az infláció, ami elérte a 37%-ot.

Mindezek a makroadatok egy átlag iráni állampolgárnak azt jelentették, hogy minden nagyon drága lett, a bankokból elfogyott a valuta, sokan elveszítették a munkájukat és sokat romlott az alapellátás színvonala.

Iránból nézve most sokan azt gondolják, hogy az ország vezetésének most már mindenképpen tárgyalnia kell az amerikai elnökkel.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Trump nem mehet el a fia érettségi ünnepségére, mert a bíróságon kell lennie

Joe Biden 4 százalékkal vezet Donald Trump előtt

Donald Trump az abortusztilalomról szóló döntést meghagyná állami szinten