NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Hol a legveszélyesebb autóba ülni az EU-ban?

Hol a legveszélyesebb autóba ülni az EU-ban?
Szerzői jogok NettoFigueiredo/PixabayMrav, Noemi
Írta: Noemi Mrav
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Melyik uniós ország a legveszélyesebb?

HIRDETÉS

A kelet-európai országokban a legmagasabb a közúti balesetben elhunytak száma az Európai unión belül - derül ki az Európai Közlekedésbiztonsági tanács tavalyi adataiból

Jó hír eközben, hogy az összes tagállam adatait nézve a halálos balestek száma több mint felével csökkent az elmúlt két évtizedben.

2018-ban kicsit több mint 25 ezer ember vesztette életét a közutakon - míg 2001-ben ugyanez az arány még 55 ezernél is több volt. Az élen akkor még a balti államok álltak - Litvániában 236 halálos baleset jutott egymillió főre, míg Lettországban 202. Ezzel a két állam listavezető volt 2001-ben.

Hol a legveszélyesebb?

17 évvel később azonban épp ők azok, akiknek a legnagyobb mértékű csökkentést tudták elérni. A letteknél a korábbi 202 fős szám évi 77-re csökkent - ám még ez sem volt elég ahhoz, hogy ne a legrosszabbak között szerepeljenek - holtversenyben Magyarországgal.

Nálunk rosszabbak már csak a bolgárok (87 haláleset/millió fő) és a románok voltak (96 haláleset egymillió lakosra). Mindennek ellenére ők is jelentős fejlődést értek el az elmúlt években: a románoknak 23,8 százalékkal, a bolgároknak pedig 39,6 százalékkal sikerült javítani az arányukon - ennek köszönhetően pedig 100 haláleset/egymillió fő alá sikerült nyomni a statisztikát. 2001-ben még 21 tagországnak volt száz feletti az aránya.

Hol a legbiztonságosabb?

A legbiztonságosabb ország autózás szempontjából jelenleg az Egyesült Királyság, mely 2001 óta több mint felével csökkentette a halálos közúti balesetek számát, 28 fő/egymillió lakosra. Második helyen a dánok és írek állnak 30 halálesettel, a korábban listavezető svédek pedig a harmadik helyre csúsztak a maguk 32-jével.

A kis szigetország, Málta eközben az egyetlen olyan uniós ország volt, ahol nem csökkent, hanem épp hogy nőtt a halálos kimenetelű balesetek száma, 12,5 százalékkal 2001 és 2018 között. 

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Dél-Afrika: 45 zarándok halt meg egy balesetben

Autóbalesetben meghalt Kelvin Kiptum, a maratoni futás férfi világrekordere

Hóvihar a horvát és a szlovén hegyi utakon