NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Háborús bűnökkel kapcsolatban hallgatták ki a volt koszovói kormányfőt Hágában

Háborús bűnökkel kapcsolatban hallgatták ki a volt koszovói kormányfőt Hágában
Szerzői jogok 
Írta: Magyar Ádám
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Ramush Haradinaj a múlt héten mondott le, de ha nem emelnek vádat ellene, ősszel újra elindul a tisztségért.

HIRDETÉS

Kihallgatták Ramush Haradinaj volt koszovói kormányfőt Hágában. A múlt hét pénteken lemondott miniszterelnököt egy olyan különleges bíróság idézte be gyanúsítottként, amely a húsz évvel ezelőtti szerb-koszovói konfliktus idején elkövetett feltételezett háborús bűnöket vizsgálja. A politikus a kamerák előtt azt mondta, még mindig nem tudja, mivel gyanúsítják, és nem közölt részleteket a kihallgatásról.

Ramush Haradinaj a szerb uralom ellen többek között gerillaakciókkal küzdő Koszovói Felszabadítási Hadsereg egyik parancsnoka volt a háború idején. A Nemzetközi Törvényszék kétszer is vizsgálta már a konfliktusban játszott szerepét, de mindkét alkalommal felmentették. A koszovóiak által felszabadítónak, a szerbek részéről háborús bűnösnek tekintett szervezet tagja volt Hashim Thaci államfő és Kadri Veseli házelnök is.

Haradinaj kormányfői posztjáról kifejezetten az idézés miatt mondott le, de kedden bejelentette, hogy ha a bíróság nem emel vádat ellene, az őszi előrehozott választáson ismét elindul a miniszterelnöki székért.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Ezrek tüntettek a szerb dínár betiltása ellen Koszovó szerbek lakta részén

Az Európai Bizottság Koszovót győzködi a dinárral kapcsolatban

Koszovóban euró lett a hivatalos fizetőeszköz