NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Csökkenti járatszámát a Ryanair

Csökkenti járatszámát a Ryanair
Szerzői jogok رويترز
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A fapados légitársaság mintegy 5 millióval kevesebb utasra számít 2021 tavaszáig.

HIRDETÉS

Csökkentette az utasszámra vonatkozó előrejelzését a Ryanair. Európa legnagyobb fapados légitársasága a télen, illetve jövő nyáron több járatot is törölne, vagy csökkentené a sűrűségét.

Az ír légitársaság szerint jövő nyári utasforgalma csak 3 százalékkal fog növekedni, szemben a korábban tervezett 7-tel, ami 2021 tavaszáig mintegy 5 millióval kevesebb utast jelent.

A bejelentés után a Ryanair részvényeinek árfolyama 1,2 százalékkal csökkent.

A Ryanair arra számít, hogy a Boeing 737 Max gépek még az év vége előtt újra repülhetnek, Michael O'Leary vezérigazgató pedig úgy nyilatkozott, hogy a következő öt évben a Boeingtől megrendelt mind a 135 gépet szándékukban áll működtetni.

A 737 Max gépek repülését egyelőre azért tiltják, mert egy hibás szoftver összesen 346 ember halálát okozta tavaly októberben Indonéziában és idén márciusban Etiópiában.

A gyár azt ígéri, hogy a javított gépeket szeptemberben mutatják be a repülési hatóságoknak.

A Ryanair rendelt a Max repülőgépek egy másik változatából, a Boeing Max 8200-ból is, ezeket a gépeket viszont a légügyi hatóságoknak külön-külön hitelesíteniük kell.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Etióp légi-katasztrófa: "Egyértelmű hasonlóságok a balesetek között"

Hetekbe telhet a lezuhant etióp gép utasainak azonosítása

Etióp légikatasztrófa: 35 ország gyászol