NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Köteles hazahozni az Iszlám Állam harcosának feleségét és gyerekeit a német állam

KÉPÜNK CSUPÁN ILLUSZTRÁCIÓ!
KÉPÜNK CSUPÁN ILLUSZTRÁCIÓ! Szerzői jogok MTI/EPA/Jens Kalaene
Szerzői jogok MTI/EPA/Jens Kalaene
Írta: Euronews és MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A berlini bíróság ítélete erre a konkrét esetre vonatkozik.

HIRDETÉS

Első ízben döntött úgy egy bíróság Németországban, hogy a német szövetségi kormány köteles hazahozni az Iszlám Állam megölt harcosainak családtagjait a szíriai al-Haul menekülttáborból - jelentette csütörtökön a Süddeutsche Zeitung című müncheni lap.

A Süddeutsche Zeitung, a Westdeutscher Rundfunk és a Norddeutscher Rundfunk regionális műsorszolgáltató értesülése szerint a berlini közigazgatási bíróság a héten döntött arról, hogy a külügyminisztérium köteles jóváhagyni három kiskorú és édesanyjuk személyazonosságának megállapítását, és aztán lehetővé kell tenni, hogy visszatérjenek Németországba. A gyorsított eljárásban meghozott döntését a bíróság azzal indokolja, hogy az alsó-szászországból származó anya és gyermekei jogosultak rá, hogy az állam védje meg őket, amit a német alaptörvény rögzít.

A gyerekeket hazahozták volna, az anyát nem

A külügyminisztérium az eljárás során világossá tette, hogy az alig kettő-, hét- és nyolcéves gyerekeket minden további nélkül kész Németországba hozni a menekülttáborból, ahol a humanitárius körülmények katasztrofálisak. A kormány viszont amellett érvelt, hogy az anyát nem köteles Németországba utaztatni, és ezt azzal támasztotta alá, hogy a néhai férjeikkel együtt radikalizálódott nők túl nagy biztonsági kockázatot jelenthetnek.

A táborban több tucat olyan szélsőséges él, akiknek német állampolgárságuk van, és az Iszlám Állam soraiban harcoltak. Többen a feleségeikkel és gyerekeikkel együtt élnek a kurd területen fekvő táborban, ahol száznál többre becsülik azoknak a gyerekeknek a számát, akik szintén német állampolgárok.

Döntésében a bíróság azt az elvi kérdést nem válaszolja meg, hogy ettől a konkrét esettől eltekintve köteles-e a német állam az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tevékenységében részt vevő, felnőtt állampolgárait hazaszállítani, és ezen a téren nagy mozgásteret ad a külügyminisztériumnak.

Ebben az esetben viszont úgy ítélte meg, hogy a gyerekeket nem szabad az anyjuktól elszakítva Németországba hozni. A bíróság a rendkívüli eljárásban hozott döntést azzal indokolta, hogy tétlenségével a gyerekeket súlyos, észszerűtlen és elkerülhetetlen ártalomnak tette volna ki.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Hazaviszi dzshadista állampolgárainak árváit a brit kormány Szíriából

Az Iszlám Állam belga harcosnőjét fogták el Törökországban

Bíróság elé áll két német hírszerző, akik a Wagner-csoportnak kémkedhettek