NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Összeült az új görög kormány

Összeült az új görög kormány
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Jönnek az első fontos törvények.

HIRDETÉS

Egy nappal az után, hogy letette a hivatali esküt, megtartotta első ülését az új görög kormány, Kiriákosz Mitszotákisz vezetésével. Az Új Demokrácia vasárnapi választási győzelme után a miniszterelnök már az első nagy változtatásokat tervezi a baloldali Sziriza négy évig tartó kormányzása után.

„A parlameti bizalmi szavazás után a ház elé visszük az első törvényt, amely az állam újjászervezéséről szól, egy héttel később pedig következik az adótörvény, amelyben benne lesz az az adócsökkentés, ami megígértünk az embereknek”

A görög kormány számára nemcsak a választóknak tett ígéretek, hanem az ország hitelezőivel folytatott tárgyalások is fontosak lesznek. Brüsszel szeptemberre várja Mitszotákiszék új gazdasági tervét.

„A jó szándék és a szavak nem elegek, az emberek cselekvést várnak tőlünk. Tehát nem mindenkinek saját magáért kell dolgoznia, hanem magunkért, mind egy csapat, szervezetten” - folytatta a miniszterelnök.

Az új kormánynak 51 tagja van, ebből öt posztot töltenek be nők.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Nincs vesztegetni való ideje az új görög pénzügyminiszternek

Beiktatták az új görög kormányt

Görögország: a melegházasság mehet, a saját gyerek nem