NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

3 nap alatt 3 tonna szemetet szedtek ki önkéntesek a Tisza-tóból

3 nap alatt 3 tonna szemetet szedtek ki önkéntesek a Tisza-tóból
Szerzői jogok MTI/Czeglédi Zsolt
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Akik csupán százan voltak. Az egyik résztvevő szerint ez csupán a jéghegy csúcsa.

HIRDETÉS

Véget ért az I. Tisza-tavi PET kupa tegnap este. Az önkéntesek által, a szemétszedést célzó, azt kvázi-versennyé alakító három nap alatt 100 önkéntes szedte csapatokban a szemetet. Megdöbbentő eredménnyel zárták a harmadik napot: összesen 3000 kg szemetet szedtek össze a tóból a turisztikai idény kezdetén - miközben a hatóságok szerint ők is rendszeresen tisztítják a tavat.

A Tiszafüredtől Kisköréig tartó túra 25 folyamkilométeres szakasza rettenetes állapotban van, az áradással érkezett szemét fennakadt a part menti sávokon benyúló faágakon, a tó közepén lévő nádasokon. Egyetlen óra leforgása alatt 30 zsák szemetet szedtek össze csak a vízfelszínről.

Nem kétséges, hogy az itt található szemét mennyisége sokkal több, mint a most kiszedett 3 tonna: a rengeteg műanyag palack mellett asztalt, székeket, de még hűtőt is találtak a vízben. Több emberrel és több idő alatt ennél sokkal többet lehetett volna tenni.

MTI/Czeglédi Zsolt

A szervezők szerint a legfőbb cél nem is az volt, hogy a szemét egészétől megtisztítsák a tavat, hanem hogy az egész ország lássa, mekkora problémáról is van szó valójában. Reményeik szerint az emberek ezek után kétszer is meggondolják, vegyenek-e bármit is, ami műanyagban van - legyen szó palackozott vízről vagy épp elvihető kávéspohárról.

MTI/Czeglédi Zsolt
A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Elindult a XI. Tiszai PET Kupa Kiskörénél

3,6 tonna szemetet halásztak ki a PET Kupa résztvevői a Marosból

Két év alatt mintegy 80 tonna hulladékot távolítottak el a Tiszából önkéntesek