NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Halottak és felgyújtott épületek Haitin

Halottak és felgyújtott épületek Haitin
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Halálos áldozatai is vannak a vasárnapi kormányellenes tiltakozásoknak Haitin.

HIRDETÉS

Halálos áldozatai is vannak a vasárnapi kormányellenes tiltakozásoknak Haitin. A fővárosban tüntető tömeg Jovenel Moise államfő lemondását követelte.

A tiltakozók kövekkel dobálták meg a rendőröket, akik könnygázt vetettek be ellenük. Az összecsapás során lőfegyverrel kioltották két ember életét, és négyet megsebesítettek, de nem tudni, hogy kik. Megsérült egy rendőr is, akit kővel dobtak meg.

Két épületet is felgyújtottak a tüntetők, akik eleinte csak gumiabroncsokat égettek.

Egy feldühödött tiltakozó szerint „az elnök jobb, ha elhagyja az országot, miután lemond”.

"A korrupció és a bűntettek elsimítása ellen tüntetünk" - mondta egy másik demonstráló, aki szerint az elnök távozása után elkezdhetné tenni a dolgát az igazságszolgáltatás.

Jovenel Moisét azzal vádolják, hogy pénzt szipkázott el a Petrocaribe olajprogramból, ami révén Haiti olcsó venezuelai importolajhoz jutott hozzá.

Korábban egy szenátusi vizsgálat megállapította, hogy az előző államfő, Michel Martelly idején legkevesebb 14 kormányilletékes 3,8 milliárd dollárt sikkasztott el hasonló módon.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Francia papot és apácát raboltak el Haitin

Haiti: hiába a rendkívüli állapot, a bandák folytatják a vandalizmust

Több száz rab szökött meg egy börtönből Haitin