NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Tárgyalnának az ellenzékkel Szudánban

Tüntetés Kartúmban
Tüntetés Kartúmban Szerzői jogok REUTERS/Stringer
Szerzői jogok REUTERS/Stringer
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

De feltételek nélkül.

HIRDETÉS

A Szudánt jelenleg vezető átmeneti katonai tanács szerdán azt közölte, hogy feltételek nélkül, de továbbra is hajlandó tárgyalni az ellenzéki csoportokkal, amelyek a tanács távozását követelik, és azt szeretnék, ha civil vezetésű kormány irányítaná az afrikai országot.

Közben már hatvanan vesztették életüket és több mint 300-an sebesültek meg hétfő óta a tüntetők és a szudáni biztonsági erők közötti összecsapásokban Kartúmban. A védelmi minisztérium előtti ülősztrájk hétfői felszámolását követően a katonai tanács felmondta a fő ellenzéki koalícióval megkötött összes megállapodását, és jelezte: átmeneti kormányt hoz létre, hét-kilenc hónapon belül pedig választásokat tart nemzetközi felügyelet mellett.

A tüntetők azt ígérték, hogy folytatják a tiltakozó megmozdulásokat.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Szankció Szudán ellen

Nem tárgyalnak tovább Szudánban

Megint tüntettek Szudánban