NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Szeged tízezer eurót ajánl föl a Notre Dame újjáépítésére

Szeged tízezer eurót ajánl föl a Notre Dame újjáépítésére
Szerzői jogok REUTERS
Írta: Euronews és MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

140 éve a párizsiak segítettek Szeged újjáépítésben pénzadományukkal, most a magyar város teszi ugyanezt.

HIRDETÉS

A szegedi önkormányzat tízezer eurót (mintegy hárommillió forintot) ajánl föl az Európa egyik szimbólumának számító, a tűz által súlyosan megrongált párizsi Notre-Dame székesegyház újjáépítésére - tájékoztatta az önkormányzat kedden az MTI-t.

A közlemény szerint száznegyven éve Párizs segítséget nyújtott a nagy árvíz után Szeged újjáépítéséhez, most az európai szolidaritás jegyében Szeged segít Párizsnak. Az 1879 márciusában bekövetkezett nagy árvíz az alföldi város szinte egészét elpusztította: az akkori statisztikák szerint 600 épület maradt állva a korábbi 6600-ból. Világszerte adakoztak a város újjáépítésére, Párizs is ekkor szállt be a gyűjtésbe, melyet egyébként az árvíz után alig pár nappal indított el az ott élő művész, Munkácsy Mihály.

A város a felajánlott támogatás mellett adománygyűjtést is indít, a párizsi Notre-Dame székesegyház újjáépítéséhez nyújtott hozzájárulásokat a Szeged Város Közösségéért Közalapítvány számlájára várják.

Tusk adakozásra szólította fel az unió tagállamait

Az Európai Unió mindegyik tagországának részt kellene venni az előző napi tűzvészben súlyosan megrongálódott párizsi Notre-Dame székesegyház újjáépítésében - szólított fel Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke kedden.

"Tudom, hogy Franciaország egyedül is képes a rekonstrukcióra, de itt többről van szó, mint csupán anyagi segítségről. A katedrálisban keletkezett tűz ismételten rávilágított, hogy a szerződéseknél fontosabb és mélyebb kötelékek fűznek össze bennünket. Tisztábban látjuk, hogy mennyit veszíthetünk, és tudjuk, hogy együtt akarjuk megvédeni mindazt, ami Európát alkotja" - jelentette ki Tusk az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén.

Antonio Tajani, az EP elnöke felkérte a képviselőket, hogy szolidaritásuk jeleként adakozzanak az újjáépítésre, és arról számolt be, hogy gyűjtőládákat helyeztek ki ebből a célból az ülésterem bejáratánál.

A világhírű gótikus székesegyházban hétfőn a kora esti órákban csaptak fel a lángok, leégett a tetőszerkezet, leomlott a kúp alakú huszártorony. A tűzoltóknak az éjszakai órákra sikerült megfékezniük a lángokat, így megmenekült az épület szerkezete és a két harangtorony.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Notre-Dame: hajnalra sikerült megfékezni a lángokat

Hatalmas tűz a párizsi Notre-Dame-ban

Párizs 2024: elkezdődött az önkéntesek felkészítése