NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Ferenc pápa: politikai okból szitják és kihasználják a migráció okozta félelmet

Ferenc pápa: politikai okból szitják és kihasználják a migráció okozta félelmet
Szerzői jogok MTI/AP/Andrew Medichini
Írta: Euronews és MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

"Határozott reagálást" kér a katolikus egyházfő az idegenellenességre.

HIRDETÉS

Ferenc pápa egy kedden közzétett írásában arra szólította fel a fiatalokat, hogy "reagáljanak határozottan az idegenellenességre".

"Egyes országokban, ahová menekültek érkeztek, a migráció jelensége riadalmat és félelmet váltott ki, és ezeket politikai okokból gyakran még szítják is és kihasználják. Ennek következménye az idegengyűlölő magatartás, amelyre az embereknek határozottan kell reagálniuk" - áll a Christus vivit (Krisztus él) címet viselő dokumentumban, mely a tavaly októberi, fiatalokról szóló püspöki szinódus eredményeként íródott.

"Nem a gyermekeket zaklató papok vannak többségben az egyházban"

A dokumentumban Ferenc pápa foglalkozott a papok által elkövetett gyermekmolesztálási ügyekkel is. Köszönetet mondott azoknak, akik jelentették az őket ért visszaéléseket. Hozzátette, hogy a püspöki szinódus fontos megelőző intézkedések foganatosításáról döntött. Hangsúlyozta továbbá, hogy nem a gyermekeket zaklató papok vannak többségben az egyházban, a többség olyan papokból áll, akik eleget tesznek hivatásukból eredő kötelezettségeinek.

A dokumentumban a pápa szót ejtett az - egyre növekvő számú - válások következményeiről is. A szentatya szerint a gyerekeknek fájdalmat és identitásválságot okoz a szülők elválása.

"Véget kell vetni a férfiközpontú hatalomgyakorlásnak"

A fiatalok, a hit és a hivatástisztázás című püspöki találkozót 2018 októberében tartották Rómában. A szinódust Ferenc pápa hirdette meg, és témáját is ő választotta ki a családról tartott 2014-es rendkívüli és a 2015-ös rendes szinódust követően. A most megjelent írásban a pápa a legutóbbi tanácskozás eredményeit és következtetéseit foglalta össze.

A Krisztus él című dokumentumban az egyházfő a női egyenjogúság kérdésével is foglalkozott. Úgy vélte, hogy a katolikus egyháznak nagyobb figyelmet kell fordítania a nők jogaira, és véget kell vetnie a férfiközpontú hatalomgyakorlásnak. Kifejtette, hogy míg egy "túlzottan félénk és merev felépítésű" egyház állandó akadályt jelenthet a női jogok védelme előtt, egy "élő egyház" nagyobb figyelmet biztosíthat "a nők jogos igényeinek". A dokumentum azonban nem tartalmaz konkrétumokat például arról, hogyan kerülhetnének nők vezető pozícióba az egyháznál.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Az ír alkotmány korszerűsítésére tett kísérlet kudarcot vallott

Jobbra fordulhat Európa legbaloldalibb országa

Ingyenes menstruációs csomagot kaphatnak a katalán nők