NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Mire számíthat a Fidesz az EPP tagjaitól?

Orbán Vikto érkezik az (EPP frakcióüléséről az EU csúcsra 2018.03.22-én
Orbán Vikto érkezik az (EPP frakcióüléséről az EU csúcsra 2018.03.22-én Szerzői jogok MTI/EPA/AFP pool/Aris Oikonomou
Írta: Pálfi Rita
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Megnéztük, hogy hány képviselője van az Európai Parlamentben a különböző álláspontoknak.

HIRDETÉS

A legfrissebb hírek szerint már az Európai Néppárthoz tartozó 13 párt követeli a Fidesz kizárását a pártcsaládból. A téma napirenden lehet március 20-án, a pártcsalád legközelebbi találkozóján.

Megnéztük, kik támogatják és kik ellenzika kizárást, hozzátéve, hogy mennyi mandátumuk van most, és mire számíthatnak a választásokon. Kifejezetten sikeres pártok is támadják a magyar kormánypártot - derült ki az összegzésből.

Kik támogatják a Fidesz kizárását?

Svédországból két párt indította el a lavinát február 22-én. A Kereszténydemokraták elnöke, Peter Kullgren úgy fogalmazott: „úgy véljük, a Fidesz már nem tartozik az Európai Néppárthoz, és ki kell zárni". Az Ulf Kristersson vezette Mérsékelt Párt is azt sürgette, hogy tegyék ki a magyar kormánypártot a szövetségből.

A Mérsékelt Pártnak jelenleg 3 képviselője van az Európai Parlamentben, a kereszténydemokratáknak pedig 1. A legfrissebb közvéleménykutatási adatok alapján mindkét párt eggyel több politikust delegálhat a választások után a parlamentbe, azaz 4-en és 2-en lesznek.

Múlt hét csütörtökön többen is csatlakoztak a svéd kezdeményezéshez.

Frank Engel luxemburgi európai parlamenti képviselő közölte, a flamand kereszténydemokraták (CD&V), a vallon konzervatív Humanista Demokratikus Centrum (CDH) és a luxemburgi Keresztényszociális Néppárt (CSV) képviselői közösen küldtek levelet Joseph Daulnak, hogy zárják ki a Fideszt a pártcsaládból.

A luxemburgi kereszténydemokratáknak 3 képviselője ül jelenleg az EP-ben, és az előrejelzések szerint ez a létszám nem fog változni.

A vallon CDH-nak egy képviselője van, és várhatóan ez így is marad a választások után.

A flamand CD&V-nek most két mandátuma van és várhatóan ez sem változik.

A hír megjelenésének napján a holland Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) is támogatásáról biztosította a belga és luxemburgi hármast.

A CDA-nak jelenleg 5 képviselője van az EP-ben, az előrejelzések szerint május után ez a szám 3-ra csökken.

Múlt hét pénteken a finn kereszténydemokrata Kansallinen Kokoomus (Nemzeti Koalíciós Párt - KOK) közölte, hogy hasonló tartalmú levelet írtak Daulnak. Jelenleg 3 EP-képviselőjük van, és az előrejelzések szerint marad ez a létszám.

A portugál Szociális Centrum-Néppárt CDS-PP és liberális Szociáldemokrata Párt (PSD) is hasonló kérést fogalmazott meg.

A CDS-PP-nek egyetlen EP-képviselője van, szemben a PSD-vel, amely 6 politikust delegál az EP-be. Míg a CDS-PP-nek várhatóan eggyel több mandátuma lesz, addig a PSD-nek marad a 6.

Múlt pénteken jelentette be a görög Új Demokrácia párt vezetője, Kyriakos Mitsotakis, hogy hasonló kéréssel fordul a néppárti elnökhöz. A párthoz öt képviselő tartozik jelenleg az EP-ben, és a felmérések szerint a választásokon 8 mandátumot szereznek majd.

A bolgár Demokraták az Erős Bulgáriáért (DBS) hétfőn jelentette be, hogy levelet írt az EPP vezetésének. A pártnak most is egy EP-képviselője van, és várhatóan a választások után is egy lesz.

Kedden Sean Kelly, az ír kormánypárt, a Fine Gael EP-képviselője is bejelentette, hogy a magyar kormánypárt kizárását támogatja. A pártnak jelenleg 4 képviselője ül az Európai Parlamentben, és a közvélemény-kutatások szerint ennyien maradnak.

Szintén a kizárás mellett van a litván Haza Szövetsége – Litván Kereszténydemokraták (TS-LKD). A pártnak 3 képviselője van, várhatóan négy mandátuma lesz a választások után.

HIRDETÉS

Szintén a Fidesz kizárása mellett van a nem uniós Norvégia konzervatív pártja, a Hoyre.

Ez azt jelenti, hogy összesen 38 képviselője van az EPP-ben a kizárást hivatalosan kérő pártoknak, és várhatóan többen lesznek a választások után (43).

Az Új Szlovénia (NSi) a tagság felfüggesztését támogatja majd. A pártnak egy képviselője van most az EP-ben, ám az előrejelzések szerint a választásokon nem jutnak be a parlamentbe.

Kik ellenzik a Fidesz kizárását?

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem támogatja a Fidesz kizárását. Kelemen Hunor, a párt elnöke bejelentette, hogy személyesen is részt vesz a már melített március 20-i gyűlésen. Az RMDSZ-nek jelenleg 2 képviselője van az EP-ben, és várhatóan marad is ennyi.

A Szlovén Demokrata Párt (SDS) és a parlamenten kívüli Szlovén Néppárt (SLS) ellenzi a Fidesz kizárását. Érdekesség, hogy az SDS közleményében azt írta, hogy „a Fideszt kizárólag azok a pártok bírálják, amelyek nem állnak jól az európai parlamenti választásokon, és okot keresnek egy számukra rossz végkimenetel megmagyarázására”. Összeállításunkból kiderül, hogy ez a legtöbb kizárást kezdeményező pártra nem igaz.

HIRDETÉS

Az SDS-nek jelenleg 3 mandátuma van, ez várhatóan kettőre csökken. Az SLS-nek most egy képviselője van, várhatóan nem lesz a következő EP-ben mandátuma.

Nem támogatják a francia Köztársaságiak (LR) a Fidesz kizárását. Pedig rájuk teljesen igaz a szlovén SDS jelemzése. A jelenleg 17 EP-képviselős pártnak ugyanis az előrejelzés szerint csupán 11 mandátuma marad a választások után.

A Fidesszel jó kapcsolatot ápoló olasz Forza Italia (FI) egyelőre nem nyilatkozott a kérdésben. A jelenleg 10 mandátumos FI-nek az előrejelzések 8 helyet jósolnak.

Mit mond Weber, az EPP csúcsjelöltje

A német politikus kedden ultimátumot fogalmazott meg, elmondta, hogy mely három feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy a Fidesz a pártcsalád tagja maradhasson.

  • Az első feltétel az, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke "azonnal és végérvényesen leállítja kormánya Brüsszel elleni kampányát".
  • A második feltétel az, hogy bocsánatot kér az EPP tagpártjaitól.
  • A harmadik feltétel az, hogy biztosítja a Közép-európai Egyetem (CEU) megmaradását Budapesten.

Manfred Weber kiemelte, "még ebben a hónapban" világossá kell válnia, hogy teljesülnek-e a feltételek. Szerdán pedig azt mondta, hogy az Orbán Viktor és a Fidesz felől érkező jelek egyelőre nem kifejezetten bátorítók. Hozzátette, hogy többször megpróbáltak hidat építeni, de Magyarország ezt nem viszonozta. A német CDU-CSU szövetségnek 34 képviselője van, és várhatóan ennyi is marad.

HIRDETÉS

Egyetért a Manfred Weber által ismertetett feltételekkel a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) is, melynek jelenleg 5 képviselője van az EP-ben, és a választások után várhatóan eggyel több, azaz hat lesz.

Egyetért Weber feltételeivel a román Nemzeti Liberális Párt (PNL) is, melynek 8 mandátuma van az EP-ben, és várhatóan eggyel több, vagyis 9 lesz a választások után.

Nem nyilatkozott még a lengyel Polgári Platform (PO) a kérdésben, melynek jelenleg 18 képviselője ül az EP-ben. A választásokon koalícióban indulnak, ami a legfrissebb előrejelzések szerint 21 mandátumot szerez majd. A PO társalapítója és elnöke Donald Tusk. Az Európai Tanács elnöke novemberben emlékezetes beszédet mondott, és bár nem mondta ki a nevét, bírálatát Orbán Viktornak címezte.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Orbán nagyot tévedett pártcsaládja európai főpolgármestereiről

Bizottsági alelnök: Nem hiszem, hogy az EP-választás a szélsőjobb diadala lesz

Erősödik a szélsőjobb, feje tetejére állhat Ausztria