NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Elindítja az eljárást a Fidesz ellen az Európai Néppárt

Elindítja az eljárást a Fidesz ellen az Európai Néppárt
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A pártcsalád 12 tagja követeli a Fidesz kizárását, közben Magyarországon Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság néppárti elnöke helyett Frans Timmermans szocialista alelnök kerül majd a kormányzati plakátokra.

HIRDETÉS

Az Európai Néppárt 12 tagja követeli a Fidesz kizárását a pártcsaládból - jelentette be Joseph Daul elnök hétfőn. A Néppártban a múlt héten gyűlt össze a kellő számú kezdeményezés ahhoz, hogy napirendre vegyék a magyar kormánypárt kizárását.

Eközben Magyarországon a néppárti Jean-Claude Juncker helyett, aki az Európai Bizottság elnöke is, Frans Timmermans szocialista alelnök kerül majd a kormányzati plakátokra. Orbán Viktor a Welt am Sonntag német lapnak azt mondta, március 15-e után kerülnek utcákra az új hirdetések az európai szocialisták EB-elnök jelöltjének fotójával.

A kormányfő szerint azért van erre szükség, mert Soros György szerepe az európai politika alakításában nem hagyható figyelmen kívül, és mindenkinek joga van tudni, hogy Timmermans Soros szövetségese.

Kovács Zoltán kormányszóvivő szombaton azt írta a Twitteren, hogy csak március 15-éig tartott volna a legújabb plakátkampány. Ezzel reagált arra, hogy Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje egy lapinterjúban azt mondta: "Orbán Viktornak abba kell hagynia Brüsszel-ellenes kampányát, és bocsánatot kell kérnie tetteiért."

"Ezeknek a kampányoknak akár a bizottság elnöke, akár Timmermans alelnök, vagy az intézmény bármely más tagja a célpontja, egyenlő erővel fogunk válaszolni, és megvédjük munkánkat a megtévesztő retorikával szemben" - mondta Margaritisz Szkinasz, az Európai Bizottság szóvivője.

Brüsszel szerint a magyar kormányzati kampány elferdíti az igazságot, amikor egy titkos terv sötét képét igyekszik felfesteni, amelynek célja az Európába irányuló migráció ösztönzése.

Orbán hasznos idiótáknak nevezte a Fidesz kizárását kérő néppártiakat

Orbán Viktor egy, vasárnap megjelent interjúban a német a Welt am Sonntagnak azt mondta, hogy (a magyar kormány legutóbbi) kampány(a) miatti támadás a baloldalról indul, és "ha a Fidesz nem létezne, akkor valaki mást támadnának".

A magyar miniszterelnök szerint mindig lesz valaki, akit a baloldal “kipécéz, ez a hatalomtechnikájuk lényege. Szerinte ennek a “szalámitechnikának” az a célja, hogy meggyengítsék a Néppártot, és átvegyék Európa irányítását.

"Ez tehát nem szellemi, hanem hatalmi természetű küzdelem. Ezt kellene megérteni. Nem mindenki érti ezt, de a politikai szakirodalomban Lenin nyomán ők a "hasznos idióták", akik "miközben azt hiszik, hogy szellemi harcot vívnak, valójában mások, sőt az ellenfeleink hatalmi érdekeit szolgálják" - mondta a kormányfő.

Kérdésre megerősítette: ez az EPP azon tagjaira is vonatkozik, akik "az egység, az erők összefogása helyett a megosztást tartják jónak".

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Weber miatt nem került napirendre a Fidesz kizárásának kérdése az Európai Néppárt frakcióülésén

Az amerikai nagykövet szerint az USA nem tűri tovább, hogy a magyar kormány ellenséges vele

Különös megállapodás: hamarosan kínai rendőrök járőrözhetnek Magyarországon?