NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Földkörüli vitorlázás gyerekeknek

Fa Nándor Kalandjaim a Föld körül című könyvének borítója
Fa Nándor Kalandjaim a Föld körül című könyvének borítója
Szerzői jogok 
Írta: Károly Szilágyi
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Fa Nándor végre gyerekeknek is írt egy könyvet az óceáni vitorlázásról. Kalandvágyó gyerekeknek és szüleiknek kötelező olvasmány.

HIRDETÉS

Fa Nándor legjobb könyvét gyerekeknek írta, pedig ez már a harmadik. Első könyvét, a Szent Jupát 700 napját 30 évvel ezelőtt, még gyerekként olvastam. Annyira meghatározó élmény volt, hogy a következő nyáron már az OTP balatonszemesi vitorlástelepén töltöttem. Kevésbé hajózással, leginkább csak a hajókba belefolyt vizet meregettem a kikötőben, de később nem csak a hajólakk és a döglött halak szagát szívhattam magamba, hanem megtanultam hajózni is. Ez később még jól jött, amikor részt vehettem egy földkerülő vitorlázás egy részén, és az Atlanti-óceánon hajózhattam.

Nem állítom, hogy az óceáni vitorlázás minden részét élveztem, hányni például csak korlátozott örömöt okozott, de a kellemetlen élményeket bőven ellensúlyozta a szabadság, a haladás, az árbócköteleken megevett ebédek utolérhetetlen hangulata. Meg persze az is izgalmas volt, hogy a hullámok bármikor felboríthatják a hajót, és egyáltalán nem biztos, hogy túléljük. De túléltük, ez pedig örömmel és büszkeséggel töltött el.

Időközben családom lett, most már nem mennék el olyan utakra, amikről nem biztos hogy hazajövök. Vitorlázni azonban így is szeretek. Így amikor a lányom múlt nyáron abba a korba került, amikor már el mertem vinni hajózni, megtanítottam az alapokra, megmutattam neki, hogy „a hullámok tetején széles a mosoly”.

Télen nem olyan könnyű a Balatonon vitorlázni, így pont jókor jött, hogy Fa Nándor végre gyerekeknek is írt könyvet a vitorlázásról. Ráadásul a Spirit of Hungary fedélzetén megtett földkerülő hajózásáról, így már nem kellett az én rémisztő történeteimet hallgatnia. Nándi kapitány érdekesen írt le 11 történetet a világ különböző részein átélt élményeiről. A könyv hivatalosan 8 éven felülieknek való, de a nyelvezete és történetei a kicsiknek még igényel némi szülői magyarázatot, térképnézegetést és internetes keresgélést – ennek köszönhetően valószínűleg még nagyobb gyereknek is kellőképp izgalmas, ha egyedül olvassák.

A könyv egyetlen hátránya, hogy a sztorik mind borulásokról, kormánylapát-törésekről, aligátorokról és cápákról szól, igazából egyetlen mondat szól arról, hogy a tengeri vitorlázás akár kellemes élmény is lehet. Ez a kalandvágyó gyerekeket biztosan nem fogja eltántorítani, ugyanakkor az aggódó szülők számára kellő biztonságot jelent, hogy a gyerekük nem fog meggondolatlanul vízre szállni, ha ezután is hajózni akar.

(Fa Nándor: Kalandjaim a Föld körül, Kolibri kiadó, 2018, 2699 forint)

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Először kapta női vitorlázó az Év sportolója díjat

A japánok álltak élre a vitorlázó GP sorozatban

Vlagyimir Putyin a hágai törvényszék előtt - erről szól egy ukrán színdarab