NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Az OLAF is reagált az Eliost érintő nyomozás beszüntetésére

Az OLAF is reagált az Eliost érintő nyomozás beszüntetésére
Szerzői jogok 
Írta: Noemi Mrav
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Mint válaszukban írták: az, hogy a magyar hatóságok nem nyitnak ügyet nemzeti szinten, nem jelenti azt, hogy az általuk talált bizonyítékok megszünnének létezni.

HIRDETÉS

Mint korábban megírtuk, a magyar hatóságok bűncselekmény hiányában beszüntették a nyomozást az Elios-ügyként elhíresült, a miniszterelnök vejét érintő ügyben. Emiatt Magyarország rengeteg pénzt bukhat, az EP-bizottság illetékes képviselője pedig több mint meglepőnek nevezte a döntést. A magyar hatóságok egyébként 2015-ben, még az OLAF jelentés elkészülte előtt egyszer már megszűntették a nyomozást, Jávor Benedek EP-képviselő ezért fel is jelentette őket idén nyáron bűnpártolás miatt.

Az Euronews megkeresésére most az OLAF is válaszolt. Levelükben azt írják: 2017 végén az OLAF befejezte nyomozását, melyben 35, világítással kapcsolatos, az európai kohéziós alapokból finanszírozott ügyben találtak eltéréseket. "Az OLAF nyomozása feltárta, hogy nem csupán súlyos szabálytalanságok voltak a projektek nagy részében, de érdekütközésre is bizonyítékokat talált."

"Az OLAF megküldte végső jelentését pénzügyi ajánlásokkal az Európai Bizottság REGIO bizottságának, és törvényszéki ajánlásait a magyar Legfelsőbb Ügyésznek. Törvényszéki szinten a nemzeti igazságszolgáltatás feladata eldönteni, követi-e az OLAF ajánlásait. De még ha nem is nyitottak ügyet nemzeti szinten, ez nem érvényteleníti az OLAF eredményeit és a pénzügyi visszaélésre talált bizonyítékokat. Pénzügyi szinten, ugyanezen OLAF jelentés alapján, melyet a magyar hatóságoknak megküldtünk, az EB jelenleg is eljárást folytat" - írták.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Hirtelen kiszállt az Európai Bizottság az Elios-hoz

Világhírű lett a lomb nélküli magyar lombkoronasétány – ilyenek a valódiak: lélegzetelállító példák

Sértő állításokra hivatkozva feljelenti a magyar kormány a SPAR-t