NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Elzárást kértek az első bírósági tárgyalásra vitt hajléktalanra

Egy hajléktalan Budapesten 2017-ben
Egy hajléktalan Budapesten 2017-ben Szerzői jogok MTVA/Bizományosi: Róka László
Szerzői jogok MTVA/Bizományosi: Róka László
Írta: Pálfi Rita
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

De végül csak figyelmeztette a bíróság.

HIRDETÉS

Még csak három napja volt életben a hajléktalanságot tiltó új törvény, mikor már el is ítéltek valakit - számolt be a 444.hu.

Kedden este, egy „padon ülve”érték tetten a rendőrök gödőllön a férfit, akit ügyvédje „egyáltalán nem problémás személynek” írt le. A férfi mérnökként dolgozott, de elvesztette lakását.

A rendőrök azután, vitték be a rendőrkapitányságra, hogy mnegállapították, hogy „hajléktalan életmódot folytat”, és a férfi közölte velük, hogy nem akar a hajléktalanszállóra menni, inkább a közeli parkben szeretne aludni.

Először szabálysértési őrizetbe helyezték, majd bilincsben vitték a Gödöllői Járásbíróságra.

A 444.hu-nak nyilatkozó Vargaz Zoltán ügyvéd elmondta, hogy a férfi a bíróság előtt azzal indokolta, hogy nem akar a szállóra menni, hogy rendszeresek ott a konfliktusok, verekedések, és lopnak is.

A rendőrség a gyorsított eljárásban 30 nap elzárást kért, de a férfi végül csak figyelmeztetést kapott.

A férfinak 20 ezer forint szabálysértési költséget is meg kellene fizetnie.

A hajléktalan a bíróságnak megígérte, hogy igyekszik a barátainál aludni, vagy minden fenntartása ellenére elmenni a hajléktalanszállóra.

Az ügyvéd elmondta, hogy az nem derült ki, hogy mikor kapott volna figyelmeztetést a férfi a rendőröktől, ugyanis a törvény szerint csak akkor indítható eljárás, ha 90 napon belül 3 alkalommal figyelmeztetnek valakit hajléktalanság miatt.

A címlapkép illusztráció

További források • 444.hu

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Podcast: a Karácsony az év legnehezebb időszaka a hajléktalanoknak, és nem csak a hideg miatt

Verzió Filmfesztivál - telt házzal mutatták be a Fanni kertjét

Határozatlan ideig, mindennap demonstrálnak Iványi Gáborék