rendkívüli hír

rendkívüli hír

Caravaggio öröksége

Éppen ezt olvassa:

Caravaggio öröksége

Caravaggio öröksége
Betűméret Aa Aa

Caravaggio, az olasz reneszánsz neves festője a kor szokása szerint szülővárosának nevét használta művésznévként. Igazi neve Michelangelo Merisio volt.

Miközben tudósok a festő földi maradványai után kutattak, érdekes felfedezést tettek: a festő szülővárosából, tehát Caravaggioból származó valamennyi Merisio DNS-e közös vonásokat mutat azzal a csontvázzal, amelyet a kutatók Caravaggio maradványainak sejtenek.

De higy jutottunk idág? A kutatók tudták, hol temették el Caravaggiót. Az onnan kiemelt csontvázak közül már ki tudták választani, amelyik a kora alapján a festő lehetett, majd a festőkre jellemző ólom nyomait is megtalálták a maradványokban. Mai leszármazottakkal akarták összevetni a DNs-mintákat, ezért keresték meg a Caravaggióból elszármazott Merisiókat. Húszat találtak. És egy jellegzetes DNS-marker mindegyikkel megegyezett.

"Amikor felkértek a tesztre, azon gondolkodtam, vajon lehetek-e a nagy festő rokona", mesélte Alberto Merisio, aki foglalkozására nézve festő. "Nyálmintát vettek tőlünk, és összehasonlították a DNS-ünket. Mint kiderült, mindannyian, az összes Merisio ugyanabból a vérvonalból származik, mind Caravaggio rokonai vagyunk."

Pepi Merisio fotós - és úgy tűnik, ő is Caravaggio rokona. 1955 óta dolgozik fotográfusként, és már korán voltak olyan kritikusok, akik Caravaggióhoz hasonlították.

"Ma már neevetek ezen", mondja, "de tulajdonképpen nem mentek annyira félre. Van ebben valami igazság. Caravaggióhoz hasonlóan én is megértettem, hogy a fényen áll vagy bukik minden."

Még több Cult