NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Ezeket az európai cégeket érintik az iráni szankciók

Ezeket az európai cégeket érintik az iráni szankciók
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Több vállalat talált kiskapukat, de sokaknak teljesen le kell állítaniuk tevékenységüket a perzsa államban.

HIRDETÉS

Számos európai nagyvállalatot érintenek az újonnan bevezetett amerikai szankciók Irán ellen. Kedden ugyanis újra életbe lép azoknak a büntetőintézkedéseknek egy része, amelyek felfüggesztéséről a 2015-ös atomalku rendelkezett.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagállama (Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország, Kína) és Németország, valamint Irán által aláírt nukleáris megállapodásban vállalta, hogy korlátozza atomprogramját a büntetőintézkedések eltörléséért cserébe. Donald Trump amerikai elnök májusban egyoldalúan felmondta az általa sokat bírált egyezményt arra hivatkozva, hogy Teherán nem teljesíti kötelezettségeit, illetve az atomalku nem rendezi megnyugtatóan, átfogóan és hosszú távra a vitatott iráni tevékenységeket és újra életbe lépteti a korábban felfüggesztett szankciókat az iszlám köztársasággal szemben. Az egyezmény többi aláírója arra az álláspontra helyezkedett, hogy kitart az egyezmény mellett, amíg Irán is így tesz. 

Ugyan az Európai Unió megfogadta, hogy életben tartja a nukleáris megállapodást, és megvédi az európai érdekeket, az európai cégek egy része lehetséges, hogy behódol az Egyesült Államok gazdasági fölényének. A Trump-adminisztráció ugyanis azzal fenyegetőzik, hogy feketelistára teszi azokat a vállalatokat, amelyek Iránnal üzletelnek. 

Cikkünkben összegyűjtöttük, melyek azok a jelentős szektorok és azon belül cégek, amelyeket érinthetnek a régi-új szankciók. 

Repülőgépgyártás

Az Airbus korábban 100 repülőgépre kapott megrendelést iráni légitársaságoktól, amelyeknek összértéke mintegy 10 milliárd dollár lett volna. A száz repülőből mindössze hármat szállítottak le. Az Airbus-t ugyanakkor várhatóan nem érinti katasztrofálisan az iráni piac elvesztése, mivel több mint hétezer repülőgépre van megrendelése jelenleg világszerte. 

A toulouse-i székhelyű ATR repülőgépgyártó cégnek még a szankciók újbóli bevezetése előtt sikerült leszállítania öt új repülőgépet az iráni légitársaságnak. A tőlük megrendelt 20 gépből összesen 13-at tudtak időben leszállítani, és erősen kétséges, hogy a többit sikerül-e. 

A csoport az Egyesült Államokban is tevékenykedik, így vonatkoznak rá a szankciók. 

Turizmus

Ha továbbra is szeretnének transzatlanti járatokat üzemeltetni, a British Airways-nek és a Lufthansának valószínűleg le kell állítania direkt járatait Teheránba, amelyeket a szankciók feloldását követően indítottak újra. 

Az idegenforgalom területén még érintett lehet a francia szállodalánc, az AccorHotels, amely két szállodát is nyitott a teheráni repülőtéren 2015-ben. De a spanyol Melia Hotels International-t is hátrányosan érinthetik az új szankciók, mivel 2016-ban írt alá egy szerződést egy ötcsillagos hotel üzemeltetéséről Teheránnal.  

Gyógyszergyártó cégek

A francia Sanofi gyógyszergyártó vállalat a nemzetközi szabályokkal összhangban folytatja iráni aktivitását- közölte, hozzátéve: "túl korai" a szankciók lehetséges hatását felmérni üzlettevékenységére. 

Bankok

Az amerikai szankciók bejelentését követően a német Helaba és DZ Bank pénzintézmények úgy döntöttek: kivonulnak Iránból. 

Autógyártás

A Citroen és a Peugeot francia autógyártók (PSA) tartják kézben az iráni piac mintegy harmadát. A PSA júniusban közölte, hogy felfüggeszti a befektetéseket a perzsa államban, hogy ezzel minimalizálják az őket esetlegesen érő károkat. Hozzátették: összes forgalmuk mintegy egy százalékát tette ki az iráni piac.

De a német gyártókat is érintik az újonnan bevezetett büntetőintézkedések. A Volkswagen tavaly bejelentette, hogy újra értékesít autókat Iránban, miután évekig nem volt jelen az ottani piacon- de erős jelenléte az Egyesült Államokban valószínűleg újragondolásra készteti a német céget.

A svéd teherautógyártó, a Scania minden megrendelést törölt, amelyeket augusztus közepéig nem tudott teljesíteni Iránban. A közel-keleti ország a cég globális megrendeléseinek mintegy 5 százalékát adta, míg az Egyesült Államok 13 százalékát.

Ipar

A német óriáscég, a Siemens 2016-ban írt alá megállapodásokat Teheránnal természetes gázmezők kiaknázásáról. Az ipari vállalat vezetője azonban májusban közölte: nem köt új üzleteket Iránnal. A múlt héten hangsúlyozták, hogy be akarják tartani az exportra vonatkozó szabályokat, a többi között az amerikai szankciókat.

A Total közölte májusban: gázmezőt fejleszt Iránban a kínai CNPC csoporttal közösen. Ugyanakkor ez a beruházás viszonylag kis léptékű.

A francia ipari csoport, az Air Liquide ugyanakkor arról adott hírt, hogy mindenféle kereskedelmi forgalmat beszüntet Iránnal, és hogy nincsenek befektetései az országban.

Szállítmányozás

A dán szállítmányozó cég, az A.P. Moller-Maersk májusban közölte: engedelmeskedik az amerikai szankcióknak és nem dolgozik többé Iránban. Valószínűleg a Maersknek ez egyébként is kapóra jött: éppen akkoriban veszteségeket könyvelt el a változó valutaárfolyam és az emelkedő olajárak miatt.

HIRDETÉS

A francia CMA CGM júliusban jelentette be, hogy felfüggeszti iráni tevékenységét. 

Az EU reagál

Az EU sajnálattal fogadta az amerikai szankciók ismételt bevezetését. Brüsszel leszögezte, hogy mindent meg fog tenni az érintett európai vállalatok védelmében. Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő közös nyilatkozatot adott ki a brit, a francia és a német külügyminiszterrel, amelyben kiemelték, hogy továbbra is "hatékony pénzügyi csatornákat" fognak fenntartani Iránnal, nem fog leállni a földgáz- és kőolajimport a közel-keleti országból.

Ennek megfelelően kedden életbe lép az EU úgynevezett blokkoló rendeletének frissített változata, amely megtiltaná az európai cégek számára, hogy eleget tegyenek az Irán elleni amerikai szankcióknak, így próbálva életben tartani az Egyesült Államok által egyoldalúan felmondott nukleáris megállapodást.

Az eredetileg 1996-ban elfogadott rendelet frissítésével büntetés terhe mellett megtiltanák az európai vállalatok számára, hogy a korlátozások miatt felszámolják üzleti kapcsolataikat Iránnal, valamint kimondanák, hogy nem ismerik el az amerikai szankciókat kikényszeríteni hivatott bírósági ítéleteket.

Az Európai Unió aláhúzta: eleget fog tenni az iráni atomalkuban foglalt vállalásának egészen addig, amíg Teherán is ezt teszi, ugyanakkor elkötelezett a továbbra is kulcsfontosságú partnernek és szövetségesnek számító Egyesült Államokkal folytatott együttműködés fenntartása mellett.

HIRDETÉS
A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Amerika- és Izrael-ellenes demonstráció Teheránban

Meghalt az iráni diáklány, aki nem viselt fejkendőt a metróban

Kétszáz drónnal gyakorlatozott Irán