NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Az amerikaiak a szoptatás ellen küzdöttek?

Az amerikaiak a szoptatás ellen küzdöttek?
Szerzői jogok MTI Fotó: Kallos Bea
Szerzői jogok MTI Fotó: Kallos Bea
Írta: Pálfi Rita és MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A szoptatás védelmezéséről, megkönnyítéséről és támogatásáról szóló mondat kikerüléséért dolgoztak.

HIRDETÉS

Az Egyesült Államok tavasszal Genfben megpróbálta megakadályozni, hogy az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) elfogadjon egy olyan határozatot, amely a szoptatás fontosságát hangsúlyozta - derlül ki a The New York Times című amerikai lap hétfői cikkéből.

A cikk szerint az amerikai álláspont egybeesett az amerikai csecsemőtápszer-gyártókéval. 

Az újság úgy értesült, hogy az amerikai küldöttség keményen, de sikertelenül dolgozott azon, hogy a WHO közgyűlése ne fogadja el azt a határozatot, amely évtizedes tudományos kutatásokra alapozva a szoptatás fontossága mellett foglalt állást és felhívta a figyelmet arra is, hogy az egyes országoknak korlátozniuk kellene az anyatejet helyettesítő tápszerek pontatlan vagy félrevezető reklámozását.

Az amerikai delegáció ki akarta vetetni a határozat szövegéből azt a mondatot, amely arra szólította fel a kormányokat, hogy "védelmezzék, megkönnyítsék és támogassák a szoptatást", valamint töröltetni akarta azt a bekezdést, amely azt javasolta a politikai döntéshozóknak, hogy korlátozzák a tápszerek reklámozását.

"Az Egyesült Államok zsarolni akarta az egész világot"

Amikor nem jártak sikerrel, az amerikai tisztségviselők fenyegetőzni kezdtek a lap szerint. A Timesnak több ország legalább egy tucat képviselője nyilatkozott, többen közülük kifejezetten névtelenséget kértek, tartva az amerikai válaszlépésektől. Elmondták, hogy az amerikai delegáció például Ecuadort azzal fenyegette meg: amennyiben elfogadja a határozatot, gazdasági büntető intézkedésekkel és az amerikai katonai segély megvonásával számolhat. Az ecuadori delegáció gyorsan alkalmazkodott, és nem támogatta a határozatot.

A The New York Times uruguayi, mexikói és amerikai tisztségviselőktől származó információi szerint legalább 12 ország - többségében szegény afrikai és latin-amerikai állam - állt el a határozat támogatásától, attól tartva, hogy az Egyesült Államok megtorló intézkedéseket hoz ellene. 

A lap idézte Patti Rundallt, a Baby Milk Action nevű civil szervezet igazgatóját, aki leszögezte: "az Egyesült Államok zsarolni akarta az egész világot, megpróbálva felrúgni egy csaknem 40 éves konszenzust arról, hogy mi a legjobb a módja a csecsemők és a kisgyermekek egészségvédelmének".

A hevesség, amivel az adminisztráció szembenállt a szoptatást támogató határozattal megdöbbentette a közegészségügyi tisztviselőket és a külföldi diplomatákat is, akik markáns kontrasztként írták le az Obama-adminsztráció álláspontjával szemben. Az ugyanis nagymértékben támogatta az Egészségügyi Világszervezet régóta fennálló, szoptatást támogató politikáját - írja a lap.

**A határozatot végül Oroszország terjesztette be **

Az Egyesült Államok az oroszokat nem fenyegette meg, de a szövegben bizonyos változtatásokat elért. Azt a mondatot, amely arra szólította fel az egészségügyi világszervezetet, hogy technikailag segítse azokat az országokat, amelyek szeretnének véget vetni "a csecsemők és kisgyermekek számára készített élelmiszerek nem megfelelő reklámozásának", kiegészíttette a "bizonyos élelmiszerek" megfogalmazással.

A lap megkereste az amerikai egészségügyi tárcát, ahol egy szóvivő azt mondta: a határozat eredeti szövege "szükségtelen akadályokat állított a gyermekeiknek élelmiszert kereső édesanyák elé". 

A külügyminisztérium arra hivatkozva nem kommentálta a hírt, hogy magánjellegű diplomáciai beszélgetéseket nem véleményez.

További források • The New York Times

A cikk megosztásaKommentek