NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A címvédő „persona non grata” a Tour-on

A címvédő „persona non grata” a Tour-on
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A szervezők szerint az ősszel doppingteszten fennakadt Chris Froome részvétele ártana a verseny imázsának.

HIRDETÉS

A négyszeres Tour de France-győztes, címvédő Chris Froome nem állhat rajthoz az idei francia körversenyen, mivel a szervezők eltiltották.

A Sky, a brit kerékpáros csapata fellebbezett, várhatóan kedden tárgyalják az ügyét.

Froome tavaly szeptemberben produkált pozitív doppingmintát, de nem kapott eltiltást a nemzetközi szövetségtől, így azóta is versenyezhet.

A Tourt szervező ASO a versenyszabályzatának 28-as cikkelyére hivatkozik, amiben az áll, hogy megtagadhatják olyan versenyzők részvételét, akik károkat okozhatnak rendezvényük imázsának. Arra is utal, hogy több kerékpáros azzal fenyegetőzött, ha Froome indulhat, ők bojkottot hirdetnek.

Jelenleg ő az egyetlen aktív versenyző, aki egyszerre címvédő mindhárom nagy körversenyen. Tavaly megnyerte a Tour de France-t és a Vuelta a Espanát, idén pedig az olasz Giro d’Itáliát.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A holland Demi Vollering nyerte a női Tour de France-t

Tour de France: Jonas Vingegaard megvédte címét

Evenepoel az országúti kerékpáros mezőnyverseny világbajnoka