rendkívüli hír

rendkívüli hír

Franciaországban is erősödik az antiszemitizmus

Éppen ezt olvassa:

Franciaországban is erősödik az antiszemitizmus

Franciaországban is erősödik az antiszemitizmus
Betűméret Aa Aa

A párizsi régióban fekvő Bondy egyik csendes utcájában lévő zsinagógát szigorúan őrzik. Elnöke, Armand Azoulay a reggeli ima előtt fogadta stábunkat. Vasárnap van, csupán tucatnyi hívő jött el.

Még szombaton, a sábesz, a nyugalom napján sem látogatják harmincnál többen a zsinagógát. Armand Azoulay mindent elkövetett azért, hogy újra felvirágoztassa az egykor élénk közösséget. A kultikus hely egyben a társasági élet központja is a város zsidó családjainak.

"Sokat fektettünk be a zsinagóga megújításába. Felfrissítettük, sok mindent tettünk, hogy az emberek visszatérjenek."

A hívőket meg kellett nyugtatni a szaporodó antiszemita megnyilvánulások miatt.

"Páncélozott ajtók, ablakok és falak. Térfigyelő kamerák! Miért? Az agresszió miatt. Vannak, akik nem nézik jó szemmel a zsidóságot. Nem nevezem meg őket. Mit akarnak ők? Meg akarnak minket félemlíteni? Rettegésben akarnak minket tartani, hogy féljünk, és elmeneküljünk? Ezt akarják? Azt reméljük, hogy folytathatjuk. Reméljük, hogy Franciaországban élhetünk. A zsinagóga teljesen új. Nem azért újítottuk föl, hogy elmenjünk, hanem azért, hogy maradjunk" - magyarázza Ilan Azagoury rabbi.

Bondyban az utóbbi 15 évben a zsidó családok száma 500-ról kevesebb mint 200-ra csökkent. Sok oka van távozásuknak. A legújabb ok a félelem.

"Idejövünk reggel, soha nem tudjuk, mik lehetnek a hírekben. Ráadásul a palesztinok ügyét is belekeverik, ez nem normális. Franciaországban élünk, nem Izraelben, egyelőre" - mondja egy hívő.

"Kénytelen vagyok álcázni magam, ha a zsinagógába akarok menni! Nem jöhetek úgy, hogy kipa van a fejemen. Sapkát kell fölvennem, mert bizonyos helyeken, ahol járok, vannak, akik valóban ellenségesek a zsidó közösséggel szemben."

Az ellenségeskedésnek Nethaniel, Armand Azoulay fia is áldozatául esett tavaly, bátyjával együtt. A fiatalember azt mondja, annak a sportnak köszönheti egészségét, amelyet gyerekkora óta űz apjával, aki krav maga oktató. Ezt a harcművészetet az izraeli hadseregben is használják.

Egyszer, mikor kocsival mentek haza, fejükön kipával, Nethanielt és testvérét egy autós inzultálta. Antiszemita szavakkal sértegette őket, majd rájuk támadt egy fűrésszel. Nethaniel bátyja segítségére sietett, kificamodott a válla, és több helyen megvágták a kezét.

"Ha nem tudtam volna megvédeni magam, és nem tudtam volna ártalmatlanná tenni a kezében lévő fegyvert, akkor nem tudtam volna segíteni a testvéremnek. Hála ennek a sportnak, életben maradtam a bátyámmal együtt."

Ezt a tudást a fiatalember szeretné átadni öccsének is.

A támadás óta Nethaniel nem visel kipát, csak azokban a negyedekben, ahol biztonságban érzi magát. Például Párizs 19. kerületében. Jó néhány család ide költözött át a párizsi külvárosokból.

Armand Azoulay utazási irodát működtet itt. Néha fia is segít neki. A család lassacskán túlteszi magát a megrázó tapasztalaton.

„Az után, ami történt, eleinte azt fontolgattuk, hogy elmegyünk. El akartunk utazni. Apám azt mondta: nem, itt maradunk. Nem hagyhatjuk, hogy ilyesmi megtörjön minket."

„Apám azután hagyta el Marokkót, hogy egy pogromban lemészároltak 47 zsidót, nem sokkal azután, hogy Izrael függetlenné vált. A feleségem Oroszországból származik, apja megjárta a gulágot...Feltesszük magunknak a kérdést, vajon letelepedhetünk-e valahol, vagy sem. Én amellett tettem le a garast, hogy maradhatunk. Ha azt akarjuk, hogy a zsidók Franciaországban maradhassanak, a hatóságainknak meg kell érteniük, hogy most kell cselekedni, és nem később" - mondja Armand. "

Az antiszemita cselekmények miatt újra és újra fölvetődik a franciaországi zsidók körében az Izraelbe kivándorlás, az alija kérdése. Mindenekelőtt azonban egy belső exodus indult meg.

Nathalie például sietve hagyta el a párizsi külvárost, ahol férjével és három gyermekével lakott. A család egy háznak volt a bérlője csaknem 10 évig.

„Íme, csaknem egy év után térek vissza. Itt raboltak ki minket. Aludtunk. Mindent elloptak, összetörték az egyik fiam motorját, a másikét elvitték. És kevesebb mint egy hónappal később a közeli parkolóban, amely 10 méterre van a bejárattól, egy reggel megtaláltam az autómat, az volt ráfirkálva, hogy „mocskos zsidó". A vezető oldali ajtóra csupa nagy betűvel írták a zsidó szót.

Aznap, amikor a volánhoz ült, Nathalie épphogy megúszta, hogy balesetet szenvedjen: kiszúrták kocsija két kerekét.

"A rendőrség egyenesen azt tanácsolta nekünk, hogy menjünk el. „El kell menekülni!" 2017-ben az antiszemitizmus elől kellett menekülünk.”

Több hónapig Nathalie szüleinél lakott a család, végül találtak egy lakást. A szomszédos külváros egyik bérházába mentek lakni.

„A lehetőségekhez képest megpróbálunk újra normálisan élni. Berendezkedünk apránként".

Nathalie lassacskán feldolgozza a sokkot, amely érte. Itt nagyobb biztonságban érzi magát. A világ minden kincséért sem hagyná el Franciaországot. De azért kétségek gyötrik.

"Természetesen zsidó vallásúak vagyunk, de mindenekelőtt franciák. Eleinte, amikor felajánlották, hogy segítenek kivándorolni Izraelbe, azt válaszoltam, nem! Ez azt jelentené, hogy nemcsak a lakóhelyünkről menekülnénk el, hanem mindent fel kellene adnunk, mindent elhagynánk! Már 20 éve dolgozom a munkahelyemen. A férjem, a gyerekeim, a sportjuk. Nem olyan régen kezdték az aktív életet. Nem beszéljük a nyelvet, ott nincs munkánk. Az ember nem indul neki csak úgy vaktában. Aztán látja, minél inkább múlik az idő, és minél több incidensről olvas az ember a sajtóban, azt mondom magamnak: talán mégis igazuk van. Azt hiszem, egy napon el fogunk menni."