rendkívüli hír

rendkívüli hír

Manafort rács mögé kerül

Éppen ezt olvassa:

Manafort rács mögé kerül

Manafort rács mögé kerül
Betűméret Aa Aa

Előzetes letartóztatásba helyezte a szövetségi bíróság az amerikai elnök volt kampányfőnökét.

Paul Manafort az első Donald Trump szűkebb környezetéből, aki rács mögé kerül, ha nem is az elnökválasztás orosz befolyásolásával összefüggésben.

Az elnök igazságtalannak érzi, hogy Manafort házi őrizetét fogvatartásra szigorította a bíró, aki viszont azzal érvel, hogy Manafort akadályozza az igazságszolgáltatást, amennyiben megpróbálta befolyásolni a vád tanúit.

Az elnök embere, akit ukrajnai tevékenységével kapcsolatos tiltott lobbizással, ezen kívül pénzmosással, adó- és banki csalással vádolnak, azt mondja, nem tudta azokról, akikkel találkozott, hogy tanúskodniuk kell az ügyében.

Paul Manafort és egykori tanácsadója, Rick Gates ellen először 2017-ben emelt vádat Robert Müeller különleges ügyész, aki bár a legutóbbi elnökválasztás orosz befolyásolását vizsgálja, felhatalmazást kapott arra is, hogy ha eközben bármiféle törvénytelenség gyanúja felmerül, eljárjon azokban az ügyekben is.

Így került képbe Paul Manafort, aki pár hónapig Donald Trump kampányfőnöke volt, és Rick Gates, aki pedig tanácsadóként dolgozott vele akkoriban.

Az első perben Manaforték ukrajnai kapcsolatait és az ezekkel összefüggő amerikai lobbitevékenységüket vizsgálják, illetve pénzmosással vádolják őket.

A második eljárás idén februárban indult öszesen 32, elsősorban gazdasági bűncselekmény gyanújából keletkezett vádpontot kell bizonyítania a különleges ügyésznek.

Manafort és Gates hivatalosan 2006-tól 2015-ig dolgozott Ukrajnában elnöki és kormánytanácsadóként. A 2014-ben elűzött ukrán elnök, Viktor Janukovics embereiként tartották számon őket.