NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Jogosítványt kaptak a szaúdi nők, igaz, egyelőre csak tizen

Jogosítványt kaptak a szaúdi nők, igaz, egyelőre csak tizen
Szerzői jogok 
Írta: Noemi Mrav
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az arab ország kibocsátotta az első tíz, nők számára kiállított jogosítványt.

HIRDETÉS

Az első npi vezetők hétfőn megkapták jogosítványaikat a szaúd-arábiai hatóságoktól - igaz, az egész roszágra kiterjedő tiltást hivatalosan csak június 24-én törlik el.

A tíz nő a fővárosban, Rijádban kapta meg okmányait. MIndegyikük rendelkezett már jogosítvánnyal, melyet külföldön szereztek meg, például az Egyesült Királyságban, Kanadában vagy Libanonban. A sazudú hatóságok által készített kisfilmben büszkén mutatták be elkészült jogosítványiakat.

Emberi jogi csoportok, példuál az Amnesty International üdvözölték a lépést, de elítélték a kormányt amiatt, hogy sok, a női vezetés érdekében kampányoló prominens női aktivista ahelyett, hogy a kormánykerék mögött ülhetnének, jelenleg is rácsok mögött ülnek. Legutóljára májusban tartóztattak le emiatt aktivistákat.

Szamah Hadid, az Amnesty Közel-keleti igazgatója twitterén azt írta: "Nagyszerű, hogy a szaúdi hatóságok végre nők részére is elérhetővé tették a jogosítványokat, de az a maroknyi nő, akik évekig kampányoltak ezért, még mindig rács mögött van. A kormánynak azonnal szabadon kell engednie őket."

A tíz, elsőként okmányokkal ellátott szaúdi nőnek a hivatalos procedúra és egy szemvizsgálat után egy rövid rutinvizsgát is le kellett tennie - forgalomban azonban nem kellett már bizonyítaniuk.

Idáig a családoknak külön sofőrt kellett fenntartaniuk, hogy a női családtagok is közlekedhessenek a városban autóval.

A tiltás eltörlését szeptemberben jelentette be a szaúdi koronaherceg, Mohamed Bin Szalman, mint annak a reformcsomagnak az egyik részét, melynek célja, hogy az országot társadalmilag és kulturálisan is megnyissa a Nyugat felé. Ennek része a mozilátogatás tiltásának eltörlése, de az iszlám egy moderáltabb formájának gyakorlása is.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Még néhány hét, és újra vezethetnek

Megnyílt az első szaúd-arábiai mozi

Elindult az első autósiskola nőknek Szaúd-Arábiában