NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

The Brief from Brussels - Törökország megmentené az elveszett generációt

The Brief from Brussels - Törökország megmentené az elveszett generációt
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

“Több, mint kétmillió szíriai gyermek maradt ki az iskolából, köztük vannak olyanok is, akik Törökországban élnek menekültként. A véget nem érő konfliktus miatt elveszhet egy generáció – erről szól a Brief from Brussels adása”

Törökországban van a világon a legtöbb menekült. Közel négymillió ember. Az itt élő 1,7 millió gyermek negyven százaléka nem jár iskolába.

Szakértők szerint ez növeli az áldozattá válás esélyét, az ilyen gyerekeket gyakran használják ki a bűnbandák.

Isztambulban él ez a szíriai család. Négy éve érkeztek ide, mind az öt gyermeküket beíratták az Átmeneti Oktatási Központba, amelyet részben az unió finanszíroz.

A tanárok szintén Szíriából érkeztek, de a gyerekek a török nyelvet is tanulják.

“Az élet megtanította nekünk, hogy a nehézségeket a tudással lehet leküzdeni. Ezért kell tanítani a gyermekeinket, hogy ők újraépíthessék majd az országunkat. Ez csak a tudással lehetséges” – mondta az apa.

Az Átmeneti Oktatási Programban részt vevő családok minden iskolába járó gyermek után 6 és 11 euró közötti összeget kapnak havonta.

A program eredetileg török gyerekek számára indult, tavaly terjesztették ki a menekültekre.

A szervezőknek azonban a szükséges költségvetés mindössze kétharmada áll rendelkezésükre.

“Folytatnunk kell a programot, hogy megvédhessük ezeket a gyerekeket, hogy hozzáférhessenek az oktatáshoz és hogy szebb jövőt adhassunk nekik alapvető tudással és képességekkel” – mondta az Unicef helyi vezetője, Philippe Duamelle.

A program része a családvédelem is, szociális munkások keresik fel szülőket, hogy felmérjék a szükségleteket.

Az EU 35 millió euróval támogatja a programot.

Brüsszel a török jogállamiság hanyatlása ellenére is folytatni és bővíteni szeretné a migrációs megállapodást. Ez ugyanis megállította az európába tartó menekülthullámot.

“Most egy újabb hárommilliárd eurós csomagon dolgozunk, összesen tehát hatmilliárd eurót adnánk. Lesz egy újdonság, az, hogy elindul az önkéntes áttelepítési program Európába. Most ennek a véglegesítésén dolgozunk” – mondta az unió törökországi nagykövete, Christian Berger.

A szíriai háború hét éve tart, a békekötés nem tűnik közelinek.

A török kormány ezért úgy döntött, az átmeneti iskolákat fokozatosan bevonják majd a helyi oktatási rendszerbe.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Exkluzív Euronews-felmérés: az európaiak továbbra is támogatnák Ukrajnát

Európa sorsa összefonódik Ukrajna sorsával - mondta Kijevben az uniós liberálisok vezetője

Az uniós országok keményvonalas megállapodást kötöttek az ukrán gabonáról, ami felveti a vámok lehetőségét