rendkívüli hír

rendkívüli hír

Nem Meghan Markle az első félvér az angol arisztokrácia köreiben

Éppen ezt olvassa:

Nem Meghan Markle az első félvér az angol arisztokrácia köreiben

Nem Meghan Markle az első félvér az angol arisztokrácia köreiben
Betűméret Aa Aa

A brit rabszolgakereskedelem kétszáztötven évvel ezelőtti eltörlésében is szerepet játszott egy félvér nő befolyása. A 18. században élt Dido Elizabeth Belle egy fekete rabszolga és egy angol arisztokrata szerelemgyereke volt. A társadalmi stigma ellenére, amely akkoriban a fekete bőrűeket és a törvénytelen gyerekeket övezte, nemes hölgynek kijáró körülmények között nőtt fel.

Dido Elizabeth Belle az úgynevezett brit Nyugat-Indiában, a Karib-térségben született 1761-ben rabszolgaként, egy fekete nő, Maria Belle és Sir John Lidsay, az arisztokrata származású, magas rangú angol tengerésztiszt kapcsolatából. Miután Dido édesanyja meghalt, a lányt 4 éves korában édesapja, aki soha nem vehette el szerelmét, magával vitte Angliába, és nagybátyja, William Murray, Mansfield első grófjának gondjaira bízta.

Londonban akkoriban már legalább 10 ezer fekete bőrű ember élt, és történészek szerint talán még ennél is több félvér, tehát a jelenség nem volt szokatlan. Az azonban egyedülállónak számított, hogy egy arisztokrata család befogadja és saját lányaként nevelje fel egy rabszolga törvénytelen gyermekét.

Az akkoriban az angol „Lord Chief Justice” vagyis a Legfelsőbb Bíró tisztségét betöltő Mansfield gróf háztartásában már nevelkedett egy kislány, egy elhunyt családtag lánya, Lady Elizabeth Murray. A két unokatestvér nővérként nőtt fel a ma Londonban található Kenwood House-ban.

Didóra azonban kicsit eltérő szabályok vonatkoztak, mint Elizabethre: amikor más nem volt jelen, családtagként kezelték, de ha vendégeket fogadtak vacsorára, vissza kellett vonulnia. Az étkezés után azonban csatlakozhatott a hölgyekhez. A házban megforduló vendégek elmondása szerint mindenkit meghökkentett a feketebőrű, göndör hajú hölgy jelenléte, akinek műveltségéről elismerően nyilatkoztak. Dido státusza azonban nem csak származása miatt volt problémás. A törvénytelen gyerekeket akkoriban társadalmi megvetés övezte.

A vendégekkel ugyan korlátozták érintkezését, ezt leszámítva azonban hasonló előjogokat élvezett, mint bármelyik más akkoriban élt arisztokrata hölgy. Pompás ruhákban járt, hálószobája gazdagon díszített volt, személyzet gondoskodott róla, zongorázott, hímzett, tanulhatott, sőt, amikor nevelőapja felismerte, hogy a lány különösen éles eszű, maga mellé vette, hogy segítsen neki jogi munkáiban. Ez akkoriban teljesen szokatlan elfoglaltság volt egy arisztokrata nő részéről, hiszen az ilyen munkát szinte kizárólag férfi titkárok intézték.

A Zong-ügy és a rabszolgakereskedelem eltörlése

Lord Mansfield két jelentős, rabszolgakereskedelemmel kapcsolatos ügyben is ítélkezett Dido felnőttkorában, amelyek közül a Zong-ügyben született verdikt jelentős lépést jelentett a brit rabszolgakereskedelem felszámolásához vezető úton.

A Zong rabszolgákat szállító hajó volt, amely 1781-ben Jamaikába tartott. Tulajdonosainak később bíróságon tett állítása szerint navigációs hibák miatt nem maradt elég ivóvizük, ezért Jamaikához közeledve a legénység 133 rabszolgát a tengerbe dobott. A tömegmészárlást azért követték el, hogy ezzel megmentsék a hajó további 300 utasát, és hogy az „elvesztett rakományért” felvehessék a biztosítási díjat.

A Gregson rabszolgakereskedő társaság - amely az akkori szokásoknak megfelelően rakományként biztosította a hajó fedélzetén utazó rabszolgákat - kérvényt nyújtott be biztosítójához, hogy fedezze a kárt. A biztosítótársaság azonban visszautasította ezt, és hosszas pereskedés után Lord Mansfield elé került az ügy. A bíró végül úgy ítélkezett, hogy a tulajdonosok nem jogosultak a biztosítási díjra, mert nem látta bizonyítottnak, hogy a rabszolgáknak valóban vízhiány miatt kellett meghalniuk - valószínűleg biztosítási csalás áldozatai lettek. Az ügy nagy felháborodást és negatív visszhangot keltett a korabeli sajtóban.

Lord Mansfield kortársai úgy vélték, hogy nevelt lánya, Dido befolyása jelentősen hozzájárult a bírói ítélethez.

Inspiráló festmény

Egy 1779-ben készített alkotás miatt kezdett kutatómunkába a Dido életéről szóló 2014-es film rendezője, Amma Asanti Bafta-díjas rendező.

A David Martin által festett portré a két testvérről, Elizabethről és Didóról különleges volt akkoriban és jól érzékelteti, milyen megbecsült szerepet töltött be Dido a Murray-család életében. A művész ugyanis nem unokatestvére, Elizabeth alávetettjeként, hanem egyenrangú társaként ábrázolta.

Esther Chadwick, a Yale Egyetem művészettörténész professzora a festményről azt mondta a Telegraph című brit lapnak: „Figyelemreméltó, hogy Didót ugyanolyan magasnak ábrázolja, mint Elizabeth Murray-t. De ami a legszokatlanabb, az, ahogyan Dido kitekint a képből.” Ez abban a korban, amikor a feketéket legfeljebb a fehérek kiegészítőjeként, társadalmi státuszuk megerősítéseképpen ábrázolták, többnyire szolgaként, valóban szokatlannak számított. A festmény egy ideig a Kenwood House-ban függött, néhány éve azonban Lord Mansfield ősi otthonában, Skóciában, a Scone Palace-ben látható.

Dido magánélete

Dido édesapja elhunyt a lány 26 éves korában, és nagyobb örökséget hagyott rá. Nevelőapja halálát követően, 1793-ban Dido megházasodott. John Davinier-hez, egy francia férfihoz ment hozzá. Utolsó leszármazottuk, Harold Davinier 1975-ben halt meg Dél-Afrikában gyermektelenül.