rendkívüli hír

rendkívüli hír

A gyermeki szeretet szívszorító megnyilvánulása

Éppen ezt olvassa:

A gyermeki szeretet szívszorító megnyilvánulása

A gyermeki szeretet szívszorító megnyilvánulása
Betűméret Aa Aa

Szívszorító történetet tett közzé egy orosz fotós a napokban. Vlagyimir Estokin egy orosz újságnak mondta el a három, fent látható kép történetét.

"Minden évben május 9-én, az oroszországi Győzelem napján, miközben a Tverszkaja utcán sétálva végig, követtem a tömeget, megláttam ezt az idős embert, aki az ablakban állt, és egy nő portréját tartotta a kezében.

Idén eldöntöttem, hogy megkeresem őt, és megkérdezem, mi is a kép története, miért áll ott vele minden évben, és megpróbálom az ő szemén keresztül nézni a győzelem-napi felvonulást. Nem volt nehéz kitalálnom, hol lakik, könnyedén megtaláltam az utcában azt a házat, miután átnéztem a fotóimat. Beazonosítottam a megfelelő emeletet, majd elindultam a házba befelé. A földszinten egy férfivel találkoztam, akinek megmutattam a telefonomon a képeket, és megkérdeztem, ismeri-e a bácsit.

- Itt élt ebben a lakásban, de azt mondják, nemrég meghalt - válaszolta.

Nem adtam fel, felmentem az emeletere és megnyomtam az ajtócsengőt. Egy fiatalember nyitott ajtót. Neki is megmutattam a fotókat. A férfi - aki abácsi unokája volt - elmondta, hogy a nagypapája neve Igor Nikolajevics Klocskov volt, és katonai mérnökként szolgált. Idén januárban, az ortodox karácsony napján halt meg. 97 éves volt. A nő pedig, akinek a fényképét magával vitte az ablakba, az édesanyja volt."

A fotósnak azonban nem sikerült kiderítenie, miért tett így az egykori mérnök. A titokra végül egy évekkel korábban készült interjúból derült fény, melyben Igor elmesélte, hogy édesanyja, aki orvos volt, a II. világháború alatt Moszkva környékén gyógyította a betegeket és sebesülteket, míg édesapja, aki sebész volt, a hadszíntéren teljesített szolgálatot. Igor akkor már fiatal kollégista volt, anyjától távol élt. A harcok alatt ráadásul evakuálták, így sokáig semmilyen híre nem volt az édesanyjáról.

A háború végén az apa visszatért Moszkvába, hogy megkeresse a családját. A fiát meg is találta, a feleségéről azonban csak annyit sikerült megtudnia, hogy 1942-ben meghalt, mint fia mondta: nem betegségben és nem is a harcok miatt, egyszerűen "a háború reménytelensége ölte meg".

"Mindig úgy gondoltam, hogy anya azért halt meg, mert nem bírta tovább a háború elviselhetetlen magányát." Élete végéig úgy gondolta, hogy az anyja halála a legjobb jelképe a háború kegyetlenségének.

Évekkel később, mikor lakásából a Győzelem napján a Halhatatlanok seregét látta menetelni az ablaka alatt - a Halhatatlanok Serege a háborúban életüket vesztett áldozatok leszármazottjai, akik családtagjaik képét kezükben tartva menetelnek május 9-én - úgy gondolta, az ő édesanyjának is ott a helye köztük. A Halhatatlanok Serege pedig minden évben köszöntő és elismerő szavakkal emlékeztek meg az ablakban álló férfi anyjáról. Hiszen ki lehetne nagyobb mártírja a háborúnak, mint akinek emiatt szakadt meg a szíve?