rendkívüli hír

rendkívüli hír

A Balkán elköteleződése stratégiai kérdés Európának

Éppen ezt olvassa:

A Balkán elköteleződése stratégiai kérdés Európának

A Balkán elköteleződése stratégiai kérdés Európának
Betűméret Aa Aa

Albánia megkezdi a héten tárgyalásait az uniós tagságról. A tiranai vezetés a bolgár fővárosban, Szófiában ül tárgyalóasztalhoz térségbeli szomszédaival és az Európai Unió, illetve a tagállamok csúcsvezetőivel csütörtökön.

Az Euronews riportere, Efi Koutsokosta az albán kormányfőt, Edi Ramát kérdezte, milyen tervekkel és várakozásokkal néz a találkozó elé.

Efi Koutsokosta, Euronews: Szerbia és Montenegró a keleti bővítés élcsapata, ők már 2025-ben felvételt nyerhetnek az Európai Unióba. Legalábbis ez a terv. Mit gondol, Albániának mikorra sikerülhet ez?

Edi Rama, albán kormányfő: Szerbia és Montenegró azért járnak előttünk, mert számukra már elkezdődtek a csatlakozási tárgyalások. De a 2025-ös belépés mindnyájunk számára lehetőség, mind felkészülhetünk addigra, ha keményen dolgozunk rajta, és teljesítjük a feladatainkat.

Efi Koutsokosta: Mit gondol, egy konkrét dátummal lehetne lelkesíteni az embereket, hogy támogassák a szükséges reformokat?

Edi Rama: Nem hiszem, hogy szükség volna erre. Egyszerűen meg kell kezdenünk a tárgyalásokat júniusban, ennyi az egész. Másra nincs szükségünk. A tárgyalási folyamat elindítása az Európai Uniónak egy centjébe se kerül, számunkra viszont élet-halál kérdés. Ha tárgyalásba bocsátkozunk, az Albániában nem kevesebbet jelent, minthogy a jövő elkezdődött, és végleg magunk mögött hagyhatjuk a múltat.

Efi Koutsokosta: Brüsszelnek komoly elvárásai vannak. Ilyen például a szervezett bűnözés felszámolása, amivel kapcsolatban Jean-Claude Juncker azt mondta, ilyesféle közállapotokat nem akar az Unióba importálni.

Edi Rama: Először is ahhoz nekünk nincs szükségünk senkire, se Juncker elnök úrra, se más külföldiekre, hogy tudjuk meg kell vívnunk a magunk csatáját a szervezett bűnözéssel, a korrupcióval és még számos más dologgal. A helyzet egyszerű. Azt a házi feladatot, amit azért kaptunk, hogy megkezdhessük a tárgyalásokat, elvégeztük. És a bizottsági mechanizmus, amely nagyon nehézkes a maga rengeteg szakértőjével, végül is feltétel nélküli támogatásáról biztosított bennünket. Márpedig a szakértők tények és nem álhírek alapján foglalnak állást efféle kérdésekben. Úgy gondolom, hogy az országokat annak alapján sorolni két táborba, hogy van, ahol van bűnözés, van, ahol nincs, elég messze esik a valóságtól. Ha van olyan, hogy európai szervezett bűnözés, akkor az ellen együtt kell fellépnünk.

Efi Koutsokosta: Ha már a kihívásoknál tartunk, hadd említsek egy olyan kérdést, amelyre Brüsszel rendkívül kényes, és ez a sajtószabadság. A közelmúltban a Riporterek Határok Nélkül nevű nemzetközi jogvédő szervezet riportjában az hangzott el, hogy az albán újságírók nyolcvan százaléka nem érzi biztonságban sem saját magát, sem a jövőjét, mert Ön állítólag hulladéknak, a közélet ellenségének, mérgező elemeknek nevezte őket. Tényleg így tekint hazája újságíróira?

Edi Rama: Nézze, én igyekszem nem meghazudtolni azt, amit a média állít, de hadd jegyezzem meg, hogy amit albánul szemétnek mondunk, az ugyanazt jelenti, amit angolul fake newsnak, álhírnek neveznek, ennek a kifejezésnek nincs igazán jó albán fordítása. Én konkrétan, személy szerint egyetlen újságírót sem támadtam. Az álhírterjesztésről természetesen megvan a véleményem, márpedig ez a műfaj az egész világon virágzik manapság. És ha nekik joguk van ahhoz, hogy hangot adjanak a véleményüknek, hát nekem is megvan a jogom ugyanerre.

Efi Koutsokosta: Ugyanez a riport azt is állítja, hogy a hatósági gyakorlat a kormány igénye szerint alakul Albániában.

Edi Rama: Meglehet, de erről én nem akarok beszélni, mert az mindig gyanús, ha a kormányfő vagy az elnök, esetleg más politikus állítja ennek az ellenkezőjét. De a helyzet az, hogy a média sokat hazudozik mostanában. És ez elég nagy probléma. A magam részéről tiszteletben tartom a szolidaritást, amit az albán média iránt tanúsít a Riporterek Határok Nélkül nevű szervezet vagy bárki más. Teszik a dolgukat. Én meg a magamét.

Efi Koutsokosta: Közismert, hogy a Balkán-félszigeten nagyon sok albán él, adott esetben más államok kisebbségeként. Ön mindnyájuk, tehát az egész albán nép vezetőjének tekinti magát?

Edi Rama: A mi alkotmányunkban benne foglaltatik, hogy minden albánért felelősséggel tartozunk függetlenül attól, hol élnek, ugyanakkor úgy gondolom, hogy az albánoknak még sosem volt olyan jó soruk, mint most, éljenek bármely országban. Koszovóval önálló államiságot kaptak. Macedóniában részesei lettek egy valódi forradalomnak, ami érinti a nyelvhasználatukat és kultúrájuk egészének az elismertségét is. Szerbia déli részén még van mit javulnia a helyzetnek, de én nagyon bízom abban, hogy ez megtörténik, hiszen Koszovóban is nagyon-nagyon rendesen, a korábbi állapotokhoz képest sokkal jobban bánnak az ottani szerbekkel.

Efi Koutsokosta: Csakhogy Ön nemrégiben felvetette, hogy egyszer majd közös vezetés alá kellene vonni Albániát és Koszovót. Ehhez aztán sokaknak volt hozzáfűznivalójuk.

Edi Rama: Nagyon sajnálom, hogy ilyen vihart támasztottam, nem szántam falrengető bejelentésnek. Csak eljátszottam a gondolattal. Kivételes pillanat volt Koszovó függetlenségének tizedik évfordulóján, a koszovói parlamentben, ahol beszédet tartottam. Azt is mondtam, hogy húsz évvel ezelőtt ez elképzelhetetlen lett volna. Akkoriban valóban megrengette volna a világot, ha valaki felvetette volna Koszovó függetlenségének a lehetőségét. De ma már ez tény, és nézzük, mi minden történt az elmúlt húsz évben - ezt is mondtam. És mielőtt szóba hoztam volna a közös vezetést, azt is megemlítettem, hogy ez természetesen csak Szerbiával folytatott, sikeresen végződő tárgyalások révén lenne lehetséges, amikor már mindkét ország tagja lenne az Európai Uniónak. Szóval egy csomó feltételnek adva kellene lennie ahhoz, hogy Albániának és Koszovónak közös elnöke lehessen.

Efi Koutsokosta: Megbánta ezt a kijelentését?

Edi Rama: Nem.

Efi Koutsokosta: De azt talán Ön sem gondolja, hogy minden területet, ahol albánok élnek, egyesíteni kellene, ugye?

Edi Rama: Nem. Mindig is azt mondtam, hogy az Európai Unió égisze alatt kellene egyesülnük. Sosem ábrándoztam egy Nagy Albániáról, mert egy sokkal hatalmasabb vízióm van az Európai Egységről, amelyben benne foglaltatnak az albánok is.

Efi Koutsokosta: Vannak, akik azt mondják, hogy Brüsszel azért tért vissza a keleti bővítés korábban felfüggesztett tervéhez, mert túlságosan is megnőtt Oroszország, Törökország és Kína befolyása a térségben. Ön szerint ezek az országok a Balkán ellenőrzésével alááshatnák az Európai Unió stabilitását?

Edi Rama: Igen, ez a terület most szabad préda, valaki szükségszerűen az ellenőrzése alá fogja vonni. Márpedig ez a térség Európa része, így az Európai Unióhoz tartozik. Vagyis az Európai Unió számára stratégiai kérdés, hogy felelősséget vállaljon érte. Hiszen ha ez a vidék magára marad, egészen biztosan lesznek, akik majd így vagy úgy megpróbálják birtokba venni.

Tiranából Belgrádba visz az utunk. Szerbia 2014 óta folytat tárgyalásokat az Európai Unióval abban a reményben, hogy hamarosan csatlakozhat, csakhogy van néhány kérdés, amelyben nem jutnak dűlőre. Vajon készen áll-e Belgrád egy jelentős kompromisszumra?

Erről is kérdeztük a szerb államfőt, Alekszandar Vučićot.

Zsíros Sándor, Euronews: Két évvel ezelőtt, amikor az Euronewsnak nyilatkozott, azt mondta, Szerbia belefáradt a várakozásba, hogy az Európai Unió tagja lehessen. Most, a szófiai csúcs((értekezlet)) előtt hogyan látja ezt?

Aleksandar Vučić, szerb államfő: Az elmúlt két évben átéltünk egy újabb EU-ellenes hullámot itt, Szerbiában, de még mindig aránylag jól állunk, a lakosság többsége támogatja az uniós csatlakozást. Nincsenek elragadtatva, de racionálisan szemlélik a kérdést, ezért választják az Európába vezető utat.

Zsíros Sándor: Ha a következő brüsszeli költségvetés tervezetét nézzük, úgy tűnik, az Európai Bizottság 2027-ig nem számol belépőkkel. Mit gondol, Szerbia csatlakozása mikor jöhet szóba?

Aleksandar Vučić: Mindenekelőtt érdemes tisztázni, hogy senki sem tett ígéretet nekünk arra, hogy 2025-re bekerülünk az Európai Unióba. Csak a lehetőségét vetették föl, és elsősorban attól tették függővé, hogy rendezni tudjuk-e a viszonyunkat Koszovóval, meg tudunk-e állapodni Pristinával. Minden más elvárás ezután következik, még a törvényességet érintő kritériumok is. Az ezredforduló óta gyaloglunk Brüsszel felé, 18 éve menetelünk ezen az úton. Nem csoda, hogy az emberek kimerültek. De nem tehetünk mást, nem kínálkozik jobb irány, megyünk tovább, vagyis teljesíteni fogjuk, amit kell, de a helyzet az, hogy óriási erőfeszítést igényel, hogy megoldjuk Koszovó kérdését.

Zsíros Sándor: Hogy nézhet ki ez a megoldás a gyakorlatban? Mi az, ami valóban létrejöhet Pristina és Belgrád között? Egy olyan helyzetben, amikor például kitiltják Szerbiából a koszovói karateválogatottat? Nem léphették át a határt múlt héten...

Aleksandar Vučić: Ez egy tiszta helyzet volt, igenis beengedtük őket, de Koszovó nemzeti lobogóját nem hozhatták. Belgrád ugyanis nemj ismeri el Koszovó függetlenségét. És ezzel nem vagyunk egyedül. Azt mondtuk, ne hozzák a zászlót, és mi sem fogjuk kitűzni a szerb zászlót, sőt a többi résztvevő sem a magáét, nem lesz zászló. És nem lesz himnusz sem, és így meg lehet ezt oldani. De ők azt mondták, hogy erről szó sem lehet, így nem jönnek. Direkt csinálták, hogy ki legyenek tiltva.

Zsíros Sándor: A másik oldalról nézve ez ugyanolyan provokáció volt, mint ami tavaly történt, amikor Szerbia vonatot indított Koszovóba egy hatalmas szerb zászlóval és azzal a felirattal, hogy Koszovó Szerbia része. Ez nem ugyanaz? Kölcsönösen provokálják egymást.

Aleksandar Vučić: Nem erről van szó. Nézze, amikor Ön azt mondja, hogy Koszovó egy független állam, az vajon nem súlyos provokáció Szerbiával szemben? És az, hogy az Ön országa, az állam, ahonnan érkezett, elismeri Koszovó függetlenségét, az nem számít provokációnak manapság? Személy szerint Önt egy provokátornak kellene tartanom? Csak azért, mert másképp látja Koszovó jogi státuszát, mint mi? Nézze, mi tiszteletbe tartjuk mások álláspontját, amely eltér a miénktől. És ez a különbség. Még mindig úgy gondolja, hogy provokáció volt azt hirdetnünk azon a vonaton, hogy Koszovó, az Szerbia? Én most provokálom Önt? Tényleg? Le fog tartóztatni? Vagy meg is öl? Komolyan? Ha jól értem, ez súlyos provokáció, nem igaz? Na jó, ezzel együtt kifejezett hajlandóságot érzek arra, hogy tárgyaljak egy lehetséges kompromisszumról. Kész vagyok arra, hogy engedjünk, amennyit csak lehet. De a szerbek megszégyenítése szóba sem jöhet. És arról sem lehet szó, hogy Szerbia érdekei sérüljenek.

Zsíros Sándor: Hadd kérdezzem meg, Szerbia miért nem vezet be gazdasági szankciókat Oroszországgal szemben? Mint tagjelölt, fel kellene zárkóznia az Európai Bizottság döntései mellett.

Aleksandar Vučić: Valóban el tudja képzelni, hogy mi büntetőintézkedéseket vezetünk be Oroszországgal szemben, miközben Pekingen kívül Moszkva az egyetlen támogatónk az ENSZ Biztonsági Tanácsában, ha Szerbia területi egységének megőrzéséről van szó? Mégis mit akar tőlünk? Vágjuk le mindkét lábunkat? Mégis mit? És akkor majd azt mondják, hogy így már minden rendben? És ha majd azt mondjuk, Koszovó Szerbiához tartozik, akkor megkapjuk, hogy provokálunk? Jól látszik, hogy még Ön sem pártatlan Koszovó kérdésében, és nem is gondolja, hogy annak kellene lennie. Egyébként van öt olyan uniós ország, amely nem ismeri el Koszovó függetlenségét. Miért nem mondják nekik, hogy ezzel napi szinten provokálják a közösséget?

Zsíros Sándor: A New York Times nemrég azt írta, hogy Szerbia egyre közelebb kerül az autokráciához. Egy másik hetilap, a Foreign Affairs szerint Ön Európa kedvenc autokratája, aki stabilitást biztosít, de úgy, mint egy...

Aleksandar Vučić: Ezt nem ezek a lapok írják, hanem bizonyos szerbek. Az én politikai ellenzékem írta ezeket a cikkeket.

Zsíros Sándor: Szóval Szerbia meg fog felelni a koppenhágai kritériumoknak?

Aleksandar Vučić: Készek vagyunk arra, hogy megvitassunk mindent, ami csak az embereknek problémát okoz. Sokan mondták, hogy borzalmas merényletek, gyilkosságok, és minden ilyesmi történik majd Szerbiában, de végül Szlovákiában, Máltán, Montenegróban történtek ezek a közelmúltban. Szerbiában eddig semmi nem volt. Vagy hallott valamiről? Nem, nem hallott. És nem is fog. Ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy bizonyos dolgokon változtatnunk kell, mert a sajtónk egy része és a civil szervezetek elégedetlenek valami miatt. És én nagyon is meg akarom hallgatni őket, hogy megtaláljuk, hogyan tudjuk áthidalni az álláspontunk különbözőségét. Rá kell jönnünk, hogy ülhetnénk tárgyalóasztalhoz, és találhatnánk meg azt a megoldást, amely mindnyájunknak a legjobb. De arra kérem, először is vásároljon egy napilapot holnap, és aztán feleljen arra a kérdésre, van-e itt bárki, akit jobban támadnak ebben az országban, mint engem!