rendkívüli hír

rendkívüli hír

Negyedszerre is kormányfő Orbán Viktor

Éppen ezt olvassa:

Negyedszerre is kormányfő Orbán Viktor

Negyedszerre is kormányfő Orbán Viktor
Betűméret Aa Aa

Az Országgyűlés 134 igen, 28 nem, 0 tartózkodással újra Magyarország miniszterelnökévé választotta Orbán Viktort. Az ellenzéki pártok közül az LMP és az MSZP nem volt bent a parlamentben a voksoláskor, a DK pedig nemmel szavazott.

Orbán Viktor a hivatali eskütétel után köszönetet mondott támogatóinak és kijelentette, teljesíteni fogja azon kötelességét, hogy az egész országot, a teljes hazát, a nemzet minden polgárát szolgálnia kell.

"Kormányom a kétharmados parlamenti többség alapján áll, de mindig a három harmadot szolgálja majd" - jelentette ki beszédében a sorozatban immár harmadik kormányfői ciklusát kezdő politikus.

Orbán Viktor kifejtette azt a meggyőződését, hogy a haza nem lehet ellenzékben, mert magasan a pártok fölött áll, és szolgálata nem függhet attól, hogy valaki ellenzéki vagy kormánypárti-e. A jelenlegi felhatalmazással szerinte nagy dolgokra van lehetőség.

"Sokan ugyan hihetetlennek tartják, én azonban elérhetőnek, hogy Magyarország 2030-ra az Európai Unió első öt olyan országa közé tartozzon, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni" - közölte.

A magyar kormányfő arról is beszélt, hogy erős Európát, békét és kölcsönösen előnyös megállapodásokat szeretne. Megerősítette, hogy a magyar kormány továbbra is ellenezni fogja a kötelező betelepítési kvótát, kiáll az európai keresztény kultúráért és harcolni fog a határok megvédéséért.

Orbán Viktort összesen negyedik alkalommal választották meg Magyarország miniszterelnökévé.