NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Véget vetett magának az ETA

Véget vetett magának az ETA
Írta: Károly Szilágyi
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A baszk szeparatisták feloszlatták a terrorszervezetet.

HIRDETÉS

A baszk szeparatista terrorszervezet, az ETA 50 évnyi harc után bejelentette: feloszlatja magát. A Baszkföld függetlenségéért harcoló szervezet működése során körülbelül 800 embert ölt meg. 2011-ben tűzszünetet hirdetett, most pedig azt, hogy feloszlik a szervezet, és a jövőben semmiféle akciót nem hajtanak végre, és véleményt sem nyilvánítanak.

Az írásban és videóban is nyilvánosságra hozott döntést David Harland diplomáciai közvetítő is megerősítette. Elmondása szerint a szervezet már felszámolta magát, és a jövőben senkivel nem lépnek kapcsolatba.

A szervezet már korábban leadta fegyvereit, illetve feladta azok rejtekhelyeit. Ezeket az eszközöket és hálózatokat közvetítőkön keresztül adták fel, és a közvetítők bizonyosodtak meg arról is, hogy nem maradt náluk semmilyen pusztító eszköz.

A spanyol kormányfő erre reagálva azt mondta, hogy függetlenül a szervezet mostani bejelentésétől, tagjai nem kapnak amnesztiát az elkövetett bűncselekményekért. Ezek több mint felét még nem tudta kivizsgálni a spanyol rendőrség, a szervezet tagjai pedig időközben külföldre menekültek.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Az ETA gyilkos terroristái is indulnak a spanyolországi regionális választásokon

Óriási a rendőri készültség Rómában a húsvéti programok előtt

Mit jelent Izraelnek a „teljes győzelem”? Mikor érhet véget a gázai háború?