rendkívüli hír

rendkívüli hír

Erdogan megtartotta első kampánygyűlését

Éppen ezt olvassa:

Erdogan megtartotta első kampánygyűlését

Erdogan megtartotta első kampánygyűlését
Betűméret Aa Aa

A közelgő törökországi választások előtti első nagygyűlését tartotta Recep Tayyip Erdogan. A török elnök azt mondta, hogy "Mi már készen állunk a választásokra, szemben az ellenzékkel, akiknek még mindig nincs jelöltjük, és képtelenek egyezségre jutni egymással."

Épp ez a helyzet kedvező Erdogan és a mögötte álló Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) számára, így elemzők szerint kifejezetten jól jön az AKP-nek a júniusra előrehozott választás, ami után ha újraválasztják Erdogant, első mandátumát kezdheti. A népszavazással keresztülvitt alkotmánymódosítás ugyanis lehetővé teszi a török elnöknek, hogy mostantól számolják mandátumait, így akár kétszer, négy és nyolc év múlva is ő maradhat a török vezető, ha megválasztják.

Erdogan egy korábbi nyilatkozatában azzal indokolta hosszúra nyújtandó elnökségét, hogy a jelenlegi geopolitikai helyzetben Törökországnak hosszú távú, kiszámítható stabilitásra van szüksége.

A korábbi elnök, Abdullah Gül (szintén az AKP politikusa) bejelentette, hogy nem indul a júniusi választásokon.