rendkívüli hír

rendkívüli hír

Iniesta: Közel a búcsú

Éppen ezt olvassa:

Iniesta: Közel a búcsú

Iniesta: Közel a búcsú
Betűméret Aa Aa

Elhagyja az FC Barcelona labdarúgó csapatát Andrés Iniesta. A katalán klub idény végén távozó 33 éves ikonja sajtótájékoztatón indokolta meg döntését.

- Ez az utolsó szezonom itt. A döntésen sokat gondolkoztam. Mindig úgy gondoltam, hogy a klub, amely 12 éves koromban befogadott, megérdemli, hogy a legjobbamat nyújtsam. Ez sokáig sikerült is, de megértettem, hogy a közeljövőben már nem leszek képes azon a szinten teljesíteni, ahogy eddig. Sem fizikálisan, sem mentálisan nem leszek már a legjobb formámban – mondta Iniesta.

A középpályás a Barcelonával sikert sikerre halmozott: négyszer nyert Bajnokok Ligáját, háromszor klubvilágbajnokságot, illetve nyolcszoros bajnok és hatszoros Király-kupa-győztes.

A nagy diadalok a válogatottban sem maradtak el. A 125-szörös spanyol válogatott Iniesta nemzeti mezben szerzett 13 góljának egyikével a 2010-es világbajnoki döntőt döntötte el. A pályafutását – sajtóhírek szerint – valószínűleg Kínában folytató játékos kétszeres Európa-bajnok is.