Jógaóra nyugdíjasoknak és birkanyírás turistáknak. Az Euronews riportere, Natalija Ljubcsenkova Donyeckbe utazott, hogy megnézze, miként élik túl a nehéz éveket.
HIRDETÉS_Jógaóra nyugdíjasoknak és birkanyírás turistáknak. Az Euronews riportere, Natalija Ljubcsenkova Donyeckbe utazott, hogy megnézze, miként élik túl a nehéz éveket.
_
„Meglepésem van önnek” - mondja ragyogva Jana Szinitszia a kelet-ukrajnai Szlovjanszk vasúti pályaudvarán. Jana a szeparatisták által ellenőrzött Donyeckból származik, a térségben folyó harcok miatt el kellett költöznie. Ő kalauzol, hogy megmutassa, milyen a helyzet 4 évvel a konfliktus kezdete után.
Bemutat helybeli nyugdíjas nőknek, akik egy klubban teáznak, verseket mondanak, és a Facebookot nézegetik egy nagy kivetítőn. Azt mesélik, jógázás, nordic walking és angolórák is szerepelnek a programjukban. Gyakran utaznak is együtt, hogy fölfedezzék a környék érdekességeit, néha messzebbre is elkalandoznak, Nyugat-Ukrajnába.
„Sokat javult az önbecsülésem” - mondja Halina, az egyik nyugdíjas. „Hattagú családban élek. Mostanában azt mondják, nagymama nem ér rá szombaton, mert angolórára jár. Úgy érzem, mintha szárnyalnék. Korábban csak konyhai személyzet voltam számukra”.
Natalija Bondarenko aktivista a kezdeményezés lelke. Szervezete, a „Boldogság kora” azt a célt tűzte ki, hogy kis színt vigyen a helyi nyugdíjasok életébe. Közülük sokakat sújtott a háború.
Natalia Remenyuk például depresszióba esett, miután elveszítette fiát, aki katona volt. Miután csatlakozott a csoporthoz, az idős asszony lassacskán összeszedte magát. „Transzba kerültem, amikor elvesztettem a gyerekemet, de Natalija és a többiek segítettek, hogy kikerüljek belőle. Elkezdtem másként látni magamat, a külsőmre is jobban adtam. Nagyon szeretem ezeket a találkozókat” - meséli.
„Korábban egyhangúan teltek a napjaink, most viszont sok minden történik velünk. Teljesen megváltozott az életem” – teszi hozzá egy másik nő. Többen is közbeszólnak, és felelevenítik a közös utazásaikat, a helyeket, amelyeket megnéztek, az ételeket, melyeket megkóstoltak.
Az államtól nem kapnak efféle szolgáltatást. Nyugat-európai kortársaik gyakran megfiatalodnak nyugdíjas éveikben, és aktív társadalmi életet élnek, Ukrajnában viszont ezt még bizarrnak tekintik. Ezeknek az asszonyoknak a többsége is bevallja, hogy családjuk eleinte gyanakvóan figyelte a szervezetet, egyesek attól tartottak, hogy egy szektáról lehet szó. Mára viszont belátták, hogy nagyon kedvezően változott meg a nyugdíjasok élete.
A falvak helyzete nagyon különböző a régióban, attól függően, hogy mennyire vannak messze a frontvonaltól. A Nemzetközi Vöröskereszten kívül szinte nincs más nemzetközi humanitárius misszió, amely dolgozhat az oroszbarát szeparatisták által elfoglalt területeken. Azokban a térségekben, amelyeket visszafoglalt az ukrán hadsereg, az emberek gyakran csak a nemzetközi segítségnek és aktivistáknak köszönhetően képesek megélni.
Azok a falvak, amelyek közel fekszenek a frontvonalhoz, az úgynevezett “kontaktvonalhoz”, továbbra is ágyútűz alatt vannak. Oda nehezen jut el a segítség, az élelmiszer-szállítmányok, az orvosok vagy akár a tűzoltók. Gyakran nincs áram és víz. Az újjáépítés évekbe telhet, és nemzetközi adományokra lesz hozzá szükség.
Olekszandro-Kalinove mintegy 40 kilométerre fekszik a fronttól. Szvitlana Szozanszka saját főztjét tálalja nekünk. Vécé csak az udvarában van, egy fabódé, az internet azonban meglepően jól működik a házban. Virtuális valóság-szemüveget hoztunk neki, hogy kipróbálja. Gyönyörködve nézi, milyen a térség panorámaképe, olyan helyeké, ahol még nem járt.
Olekszandro-Kalinove a háború előtt a turisták kedvelt célpontja volt. Az emberek szerettek idejárni a környező ipari városokból, hogy élvezzék a szép tájat és a helyi ízeket.
“Nagyon kedvező a falunk fekvése” - magyarázza Andrij Taraman a helybeliek által nyitott falumúzeum előtt. “Közel van a Kleban Byk park. Fesztiválokat szervezünk, és van egy juhfarm, ahol a turisták kipróbálhatják a birkanyírást. A közeli hegyen felvonót építettünk. Donyeckből jönnek családok snowboardozni.”
A háború óta alig jön valaki, a donyecki út üres. Ennek ellenére a helyiek fenntartják a múzeumot, sőt egy 19. századi kúriát is felújítottak.
Évekkel a háború kitörése után Andrij fáradtnak tűnik. Korán besorozták, és elvesztette néhány közeli barátját. A nehézségek dacára reménykedik. Amint béke lesz, ismét előkerülnek a tervek arra, hogyan virágoztassák föl újra a települést.
Közelebb kerülve a fronthoz, Hranitnéba érünk. Több tucat megrongált ház jelzi a háború pusztítását. Ez az úgynevezett vörös övezet, a határvonal a szeparatisták, illetve a kormány által ellenőrzött területek között. A városka a Kalmius folyó két partján fekszik.
Hranitnét a 18. században alapították az urumok, a Krim-félszigetről származó török ajkú görögök. A második világháború után a krími tatárok is megérkeztek. Mecset és muszlim temető is van a kisvárosban. Viszonylag biztonságos, de érezhető a feszültség. Néhány hete is rakétatalálat ért egy épületet.
A legtöbb kár 2014-ben és 2015-ben keletkezett. Tető nélküli épületek jelzik, hogy nincs pénz az újjáépítésükre. Több helybeli életét vesztette a harcokban, gyerekek is.
HIRDETÉS“Folyamatosan ágyúztak minket 2014-ben és 2015-ben. Az orvosi rendelő tetejét teljesen lerombolták. 2016 második felében magunk hoztuk helyre. Ma a Vöröskereszt újítja fel” - meséli Vaszilina Nikolajeva polgármester.
Több zenekar is működik Hranitnében. Három nyelven, törökül, ukránul és oroszul is énekelnek. Nikolajeva azt mondja, a helyi önkormányzat támogatja a szabadidős programokat, hogy segítsen a legsérülékenyebbeken. Gyermekkórus és nyugdíjasklub is van a településen.
Már tartanak rendezvényeket a klubban, de még ki lehet látni az utcára, mert az egyik fala hiányzik az épületnek. A tető felújítása után azt kell majd újraépíteni.
Riporterünk képeit itt lehet megnézni:
https://www.dropbox.com/sh/otoosvqpfx4e9vg/AAAERvejJr3FJw8afZtk8Nkra?dl=0
HIRDETÉS