rendkívüli hír

rendkívüli hír

Izrael felmondta a menekültügyi megállapodást

Éppen ezt olvassa:

Izrael felmondta a menekültügyi megállapodást

Izrael felmondta a menekültügyi megállapodást
Betűméret Aa Aa

Jelképesen vertek láncra afrikai migránsokat azok a tüntetők, akik az izraeli kormány döntése ellen tiltakozta Jeruzsálemben.

A Netanjahu-kabinet ugyanis felmondta az ENSZ-szel kötött megállapodást, miszerint 16 ezer afrikai menekültet nyugati országok vettek volna át. A szóba került célországokkal, például Németországgal és Olaszországgal azonban nem egyeztettek, és a terv Izraelben is bírálatokat váltott ki.

"Tegnap még örömkönnyek voltak a szemünkben, ma megint sírunk. Hihetetlen, hogy ez megtörténhetett. Még mindig reméljük, hogy a kormányfő megtalálja a helyes utat és aszerint cselekszik" - mondta az egyik demonstráló.

Az izraeli kormány hétfő este még azt közölte, felfüggeszti a megállapodás végrehajtását, mert tárgyalni akar annak a dél-tel-avivi városrésznek a lakosaival, ahol jelentős számú migráns él. Kedden pedig már a megállapodás felmondásáról adtak ki közleményt.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága annyit közölt, továbbra is hisznek abban, hogy szükség van a megállapodásra, amely előnyös lehet Izrael, a nemzetközi közösség és a menedékjogért folyamodók számára is.

Az egyezség értelmében a mintegy 32 ezer afrikai menekült közül több mint 16 ezret vettek volna át nyugati országok, további 16 ezer, menedékjogért folyamodó afrikai pedig oltalmazotti státuszt kapott volna, és engedélyezték volna nekik, hogy még legalább öt évig Izraelben maradjanak.