rendkívüli hír

rendkívüli hír

Sztrájkelőkészületek az egészségügyben

Éppen ezt olvassa:

Sztrájkelőkészületek az egészségügyben

Sztrájkelőkészületek az egészségügyben
Betűméret Aa Aa

„Senki ne gondolja, hogy meghátrálunk és visszavonulót fújunk, folytatjuk a megkezdett harcot, hogy az ágazat dolgozói méltó anyagi és erkölcsi megbecsülésben részesüljenek.” - írja az egészségügyi dolgozók tüntetése utáni héten a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke, Kusper Zsolt a Facebookon.

Csalódottak voltak a március 24-én, szombaton tartott tüntetés résztvevői, mert a várt sokezres tömeg helyett csupán néhány százan gyűltek össze a Parlamenttel szemben, hogy az egészségügyi dolgozók bérének azonnali 50 százalékos emelését és a pótlékok megduplázását követeljék.

Az Összefogás az egészségügyi dolgozók béremeléséért nevű Facebook-csoportban a tüntetés utáni első napokban egymást is kérdőre vonták az ágazat szakemberei, hogy miért csak kétszázan vettek részt a demonstráción.

Azóta viszont megújulni látszik a tiltakozó mozgalom, és az eddiginél átgondoltabb stratégia mellett kívánják folytatni az egészségügyi érdekvédelmi szervezetek egy lehetséges sztrájk előkészületeit, írja a Népszava.

A kormány politikai kampányakciónak minősítette a tüntetést az Egészségügyért Felelős Államtitkárság honlapján kiadott közleményben:

„A Két héttel a választás előtt a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) által szervezett tüntetés nehezen értelmezhető másnak, mint politikai kampányakciónak. A FESZ más egészségügyi szakszervezetekkel ellentétben eddig nem is volt hajlandó részt venni a kormánnyal folytatott tárgyalásokon.”

Az egészségügyi dolgozók megbecsüléséről így ír az államtitkárság közleménye:

„Az egészségügyi szakdolgozók bére 2016 és 2019 között összesen 65%-kal emelkedik. A szakorvosok bére az elmúlt két évben 207 ezer forinttal nőtt. A tárgyalások jelenleg is zajlanak, és a kormány célja, hogy a béremeléseket folytassuk.”

Az ágazatban dolgozók számára az ellenzéki pártok is ígéretet tettek a most zajló választási kampányban.

A Jobbik az egészségügyben dolgozók számára életpálya modellt és átlátható béremelést ígér. A Jobbik Magyarországért Mozgalom ösztöndíjat alapítana a külföldön dolgozó magyar orvosok és ápolók hazacsábítására.

Kormányra kerülése esetén az MSZP-Párbeszéd még a kormányzás első évében megadná az ötven százalékos béremelést, amit a múlt szombati tüntetés résztvevői követeltek, továbbá kiigazítanák a béregyenlőtlenségeket.

A Demokratikus Koalíció (DK) az egészségügyi dolgozóknak egyszeri, másfélszeres béremelést ígér, amit öt éven belül két 15 százalékos béremelés követne.

A Lehet Más a Politika (LMP) szintén megadná a szombati tüntetésen követelt azonnali 50 százalékos béremelést, valamint átfogó finanszírozási és ellátási reformot ígér.

A Momentum Mozgalom a következő kormányzati ciklus ideje alatt 60 százalékos béremelést ígér az egészségügyben dolgozóknak, és az európai uniós országok átlagszintjére növelnék az egészségügyi büdzsét.

Az Együtt is ígéretet tesz, hogy teljesíti a tüntetésen követelt nettó 50 százalékos béremelést, a következő ciklus alatt, négyéves megállapodás alapján. Minimum 300 milliárd forinttal növelnék az egészségügyi kiadásokat.

A Magyar Liberális Párt 700 milliárd forinttal toldaná meg az egészségügyi keretet, de a dolgozók béremelésének mértékét még nem tették közzé.

A feszült helyzetbe ismét a kétfarkúak visznek humort: „a teljes lakosságnak és a határon túli magyarságnak is örök életet” garantál a Magyar Kétfarkú Kutya Párt egészségügyi programja.

(fotó: Euronews)