NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Magyarországon a fiatalok 67 százaléka hitetlen

Magyarországon a fiatalok 67 százaléka hitetlen
Írta: Noemi Mrav
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A semmilyen gyülekezethez nem köthető fiatalok a legtöbben Csehországban, Észtországban és Svédországban élnek.

HIRDETÉS

A kereszténység hanyatlása figyelhető meg Európában, legfőképp a fiatalok körében, akik közül egyre többen fordítanak hátat a vallásnak - írja egy frissen publikált kutatás.

A kutatás szerint a fiatal felnőttek többsége tucatnyi európai országban azt nyilatkozta: semmilyen egyházhoz nem tartoznak, semmilyen vallást nem gyakorolnak. Fontos, hogy ezek a fiatalok nem ateisták (vagyis istentagadók) csupán egyetlen felekezethez sem tartoznak. Meglepő módon ide tartozik Belgium és Hollandia is, mely két államot általában erősen vallásos országoknak tartottak.

A jelentést Stephen Bullivant, a londoni St Mary’s University teológia professzora publikálta, aki szerint egészen meglepő eredmények születtek. "Írország fiataljai - ellentétben az utóbbi idők híreivel - még mindig erősen vallásosak, legalábbis más európai államokhoz mérten. Eközben olyan országok, amikről egészen a közelmúltig azt gondoltuk, hogy erős vallásos közösséggel rendelkeznek - például Litvánia, Belgium, Hollandia, Csehország – úgy tűnik, elég nagy bajban vannak az utánpótlást tekintve."

Csehek és lengyelek a skála két végén

Csehországban 10-ből kilenc fiatal semmilyen felekezethez, valláshoz nem tartozik (91 százalék a 16-29 éves korosztályban). A skála másik végén Lengyelország áll, ahol csak 17 százalék vallotta úgy a 16-29 éves korosztályból, hogy nincs vallása. Itt találjuk egyébként a legtöbb keresztényt is: a fiatal lengyel felnőttek 83 százaléka vallotta kereszténynek magát. Utánuk következik Litvánia (74%) és Írország (59%).

A legkevesebb keresztény fiatal Csehországban van (9%), Svédországban ez az arány 18 százalék, a hollandoknál pedig 19.

A legtöbb iszlám fiatal - a 16-29 éves korosztályban - Franciaországban, Belgiumban és Ausztriában van - mindhárom országban 10 százalék az arányuk.

Egy másik felmérés, melyet még 2015-ben készített a Pew Research Center, azt vízionálta, hogy az európai keresztény népesség a következő évtizedekben nagyjából 100 millióra fog zsugorodni. Európa népessége jelen pillanatban 742,5 millió fő. A keresztény hívők számának csökkenésével egyidőben nőni fog azonban az iszlám hívők száma - míg ez 2010-ben 5,9 százalék volt, 2050-re 10 százalék fölé nőhet a becslések szerint.

Hol állunk mi magyarok?

Magyarország a hatodik legkevésbé vallásos fiatalokkal rendelkező ország - a semmilyen felekezethez nem tartozó fiatal felnőttek aránya 67 százalék.

A magyar adatok alapján is megfigyelhető, hogy az arány folyamatosan csökken: 1998-ban még a lakosság 58%-a vallotta magát római katolikusnak, 2001-ben már csak 55 százaléka, míg 2011-re ez az arány 39 százalékra csökkent.

2011-ben egyébként az összes keresztény felekezetet összeadva a magyar lakosság 54 százaléka vallotta magát kereszténynek. 39 százaléka tartotta magát római katolikusnak, 12%-a reformátusnak, 2%-a, evangélikusnak, kb 1% egyéb keresztény egyház.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Először sikerült szintetikus emberi embriót létrehozni hímivarsejt és petesejt felhasználása nélkül

Áttörést ígér egy új vérteszt a daganatok korai diagnózisában

Az agresszív gyerekek több pénzt keresnek felnőttként egy friss kutatás szerint