rendkívüli hír

rendkívüli hír

Annyira olcsó a szélerőmű, hogy már állami támogatás nélkül is megéri

Éppen ezt olvassa:

Annyira olcsó a szélerőmű, hogy már állami támogatás nélkül is megéri

Annyira olcsó a szélerőmű, hogy már állami támogatás nélkül is megéri
Betűméret Aa Aa

A világ egyik első, állami támogatás nélkül megvalósuló szélerőmű farmjának építésébe kezdhet bele egy svéd cég Hollandia partjainál, írja a G7.hu.

A 700-750 megawatt kapacitású tengeri szélerőmű farm 20 kilométerre a holland parttól épül fel, egy 350 négyzetkilométeres területen (a Paksi Atomerőmű kapacitása 2000 megawatt, amely magyar áramfogyasztás mintegy 40 százalékát termeli meg). A svéd gyártó, a Vattenfall becslése szerint a farm kapacitása 1,5 millió háztartást lát el energiával, ha teljesen elkészül, amit nagyjából öt év múlva valósulhat meg.

A tengeri szélerőmű farmokat építő cégek között éles verseny alakult ki az elmúlt években, elsősorban Németországban és az Egyesült Királyságban húztak fel több szélerőmű farmot. Az első magántőkéből megvalósuló szélenergia-beruházást épp ezért Németországban nyerte el egy cég tavaly, köszönhetően annak, hogy a zöldenergia ára folyamatosan csökken.

A holland kormány célja, hogy 2023-ra 4500 megawatt szélenergiát termeljenek, amely azt jelentené, hogy ötszörösére nőne a termelés tíz év alatt. A szélerőműveknek azért van óriási jelentősége Hollandiában, mert az EU-ban Luxemburg mellett két éve még arányaiban ők termelték meg a legkevesebb megújuló energiát.