rendkívüli hír

rendkívüli hír

Ma hét éve kezdődött el a szíriai polgárháború

Éppen ezt olvassa:

Ma hét éve kezdődött el a szíriai polgárháború

Ma hét éve kezdődött el a szíriai polgárháború
Betűméret Aa Aa

Hét év telt el azóta, hogy kitört a szíriai konfliktus, halált és elnéptelenedett városokat hagyva maga után. Becslések szerint félmilliónál is több szíriait öltek meg a harcokban, és 6,1 millióan távoztak külföldre, írja az ENSZ. Éveken át tartó, városokat kiéheztető ostromok, történelmileg felbecsülhetetlen értékű tájak és emlékművek tönkretétele közben az ország infrastruktúrájának nagy része a földdel lett egyenlővé.

Többmillió szíriai keresett menedéket a szomszédos országokban, vagy vállalta a kockázatos utat Európa felé, egy jobb élet reményében. A modern korban ilyen mértékű pusztítás még nem nagyon volt. A világ nagy része pedig nem maradt közömbös a szíriai nép szenvedéseivel szemben.

A kezdetek

A szíriai polgárháború 2011-ben, az észak-afrikai régióban végigsöprő Arab Tavasz forradalmi hevületében kezdődött. Március 15-én több ezer ember vonult az utcára a szíriai nagyvárosokban, Basár al-Aszad rezsimje ellen tiltakozva. Ezt a napot később a "Düh napjának" nevezték el. A tömeget brutálisan feloszlatták a rendőrök, a demonstrálók hangadóit letartóztatták. Három nappal később a "Méltóság napján" folytatódtak a tüntetések a nagyobb szíriai városokban és Dara'a-ban, a forradalom bölcsőjében, ahol négy tüntetőt öltek meg a hatóságok. Az erőszakos rendőri fellépés ellenére a tüntetések folytatódtak, és a tüntetők egyre többen lettek.

[CSAK ERŐS IDEGZETŰ NÉZŐINKNEK - A szíriai háború hét évének legemlékezetesebb pillanatai]

Wendy Pearlman, a Northwestern Egyetem közel-keleti politikára specializálódott professzora később több, Libanonba, Jordániába, Törökországba és Európába menekült szíriaival is készített interjúkat, amikből az derült ki, hogy a legtöbb ember számára eufóriában teltek ezek a napok.

"Ez volt életem legszebb pillanata", "Ez volt az első alkalom, hogy lélegzethez jutottam", "Először éreztem magam szíriai polgárnak" - mondták a visszaemlékezők. Később ezek az eufórikus emlékek a háború előrehaladtával megteltek szomorúsággal. "Sokaknak nagyon fájdalmas felidéznie ezeket az emlékeket, még akkor is, ha a szabadság és öröm pillanataiként élték meg őket - főleg, ha összehasonlítják a mostani reménytelenséggel, melyet sokan közülük éreznek" - mondta Pearlman.

Iskolásfiúból megtört aggastyán lett

Omar Alshgore még iskolás volt, mikor a szíriai polgárháború elkezdődött. "15 éves voltam, és nem tudtam igazán, mit jelent a szabadság vagy a rendőrség fogalma. Az iskolában azt tanították, a rendőrök azok az emberek, akik megmentik az emberek életét - de amikor odamentem a tüntetésekre, azt láttam, ahogy megölik a barátaimat és aztán letartóztatnak és megkínoznak engem is."

Omart több alkalommal is letartóztatták a tüntetéseken való részvételéért, míg végül három év börtönre ítélték, ami alatt mindennapos volt a rabok kínzása, köztük az övé is. Később megtudta, hogy anyjának azt mondták, meghalt, miközben ő a rácsok mögött töltött idő alatt végig azt hitte, a családja összes tagját megölték. “Mikor végül kijöttem a börtönből, húsz és fél éves voltam. Tuberkolózisom volt és 34 kilót nyomtam. A saját anyám nem ismert rám, amikor meglátott...úgy emlékezett rám, mint egy gyönyörű gyermekre, nem mint egy rémisztő alakra."

Az anyjának váltságdíjat kellett fizetnie, hogy Omart szabadon engedjék, miután értesítették róla, hogy a fia mégis életben van. Ezután a fiút Görögországba küldte, bízva abban, hogy ott megfelelő orvosi segítséget kap. Mivel ez nem történt meg, és a hatóságok nem törődtek vele, Omar úgy döntött, Görögországból elindul Macedónián, Szerbián, Horvátországon, Ausztrián, Németországon, Dánián át, míg végül Svédországba érkezett. Itt újra elvégezte az utolsó évét az iskolából, és több barátot szerzett, mint amennyit számon tud tartani. Azt mondja, a börtönben szerzett tapasztalatai adták az utolsó lökést, mely segített neki meghozni a döntést, hogy Európába emigráljon.

"Mikor a pokolból mész a mennyországba, akkor ez nagyon egyszerű" - mondja.

Vérrel írt sorok a pólójukon

Mikor a tüntetések elkezdődtek, Mansour Al Omari nekiállt dokumentálni, mi is történik Damaszkuszban, a fővárosban, ahol egész életében élt. "2011 márciusában, mikor a felkelés kitört, még nem voltak harcok, csak békés demonstrációk, amibe a kormányerők belelőttek" - mondta az Euronews-nak. Az erőszakos jeleneteket látva, melyek egyre inkább átvették a város felett az uralmat, úgy döntött, filmre veszi ezeket. A Média és Szólászszabadság Szíriai Központjában dokumentálta az eltűnéseket és letartóztatásokat.

2012 februárjában a központra kormányerők törtek, őt pedig börtönbe csukták. Míg börtönben volt, házkutatást tartottak nála, és mindent elvittek, amit találtak: a megtakarításait, a laptopját, a barátnőjének vásárolt ajándékokat. Családja és barátai biztonságát féltve egyre inkább sürgették, hogy hagyja el az országot.

"Mikor végül átléptem a libanoni határt, csak egy műanyag szatyor volt a kezemben benne egy füzettel, amibe az emlékeimet írtam, és öt pólóval, amire vérrel és szénnel írtuk rá a börtönben a rabtársaimmal a nevüket és címüket, hogy értesíteni tudjam a családjukat..." Európába érve Mansour folytatta a Damaszkuszban elkezdett munkáját: szíriai tudósítóként dolgozik.

"Svédországban biztonságban vagyok, nem kell cenzúráznom magamat, nincs rajtam nyomás a kormány részéről, nem félek attól, hogy letartóztatnak azért, mert leírom az igazat."

Út Európába

A szíriai háború milliókat sarkallt arra, hogy elhagyják az otthonukat. Miközben többségük a Szíriával szomszédos országokba menekült, a hivatalos adatok szerint egymillióan közülük megpróbáltak Európában menedékre lelni. Az Euronews-nak a menekültek többsége azt mondta, azért hagyták el az országot, hogy elkerüljék a börtönt és a halált, abban a reményben, hogy itt új életet kezdhetnek, távol a pusztítástól, lerombolt otthonaiktól. De az utazás egyáltalán nem volt könnyű.

Az egykor a szíriai Igazságügyi Minisztériumban dolgozó Manal és három gyereke még a szerencsések közé tartozik. A nő 2014-ben hagyta el az országot, mikor már közvetlen, életveszélyes fenyegetéseket kapott a militánsoktól. Az idő és a megfelelő anyagiak hiánya miatt azonban hátra kellett hagynia gyermekeit.

Miután sikerült neki Dániába menekülnie, a helyi hatóságok arról tájékoztatták, hogy gyermekei leghamarabb három év múlva követhetik őt családegyesítés keretében. A hír teljesen lesújtotta. Képtelen volt ennyit várni, ezért az őt is segítő embercsempészekhez fordult, és kifizette a díjat három gyerekének is. A most 18, 14 és 9 éves gyerekek a következő évben indultak el hozzá.

Legidősebb lányával folyamatos Whatsapp kapcsolatban volt az út alatt, de az üzenetek egyszer csak nem jöttek többé. "Órákkal később jött a hír, hogy a csónakuk elsüllyedt, és sok ember meghalt. Tudnom kellett, mi történt a gyerekeimmel. Tudnom kellett, hogy meghaltak-e, ha igen, hol vannak a holttesteik. És tudnom kellett, ha életben maradtak." Manal napokon át bújta a hírügynökségi fotókat, halott emberek fotóit, a gyermekei után kutatva. "Kilenc napon át semmit sem tudtam róluk, és esküszöm megőrültem. Nem tudtam enni, nem tudtam aludni." Miután minden reményét elvesztette, egy ismeretlen írta meg neki a facebookon, hogy a gyerekei túlélték a balesetet.

Ma már Dániában élnek, és igyekeznek elfelejteni mindazt a rosszat, amit át kellett élniük. "A fiamat pszichológus is kezelte. Hét évesen végig kellett néznie, ahogy embereket lőnek főbe, és aztán a szeme előtt halnak meg. Nagyon nehéz időkön vagyunk túl, ami megviselt minket lelkileg és pszichikailag. Teljesen tönkrementem, szétestem. De muszáj erősnek maradnom, hiszen gyerekeim vannak."

Új élet?

Csakúgy, mint Manal esetében, a legtöbb szírianak nem értek véget a megpróbáltatásai, mikor Európába értek. "Európában a menedékkérőknek új életet kell kezdenie, ennek minden nehézségével, új nyelvet kell tanulnia, meg kell tudniuk küzdeni a bürokráciával, amit nem ismernek, újra el kell tudniuk helyezkedni a munkaerő-piacon, ki kell találniuk, képesek lesznek-e ugyanabban a szakmában dolgozni, mint korábban, vagy valami teljesen újat kell tanulniuk" - magyarázza Pearlman professzor. "Az életük állandó hullámzásban, változásban van, ami érzelmileg rendkívül megterhelő."

A 47 éves Amal Adwan azt mondja, azért döntött úgy, hogy otthagyja damaszkuszi otthonát, és Európába jön, mert a "mindenütt jelenlévő háború és halál" idegenné tette őt saját országában. A nő az Európába induló hajóra úgy szállt fel, hogy azt gondolta: "Ha meghalok az úton, ez volt a sorsom, ha pedig elérem Görögországot, akkor az életem jobbra fordul." De amint az később kiderült, bár a leszboszi Moria táborban megmenekült a lövedékektől és a bombáktól, a hely elég messze állt a mennyországtól.

Amal és más menedékkérők, akikkel az Euronews beszélt, mindannyian a reménytelenség mindent átható érzéséről beszéltek, ami az embereket arra készteti, hogy alkoholba, és drogba fojtsák bánatukat, ami egyenes út a bűncselekmények felé. "Az embereknek nem szabadna egy-két hétnél tovább maradnia a Moirában. Ez nem embernek való" - mondja. Most már ugyan a táboron kívül él, és a menedékkérelmének elbírálására vár, és az egykori medikus abban bízik, hogy talál magának állást Görögországban.

Hazatérni?

A menedékkérők és menekültek közül rengetegen voltak, akik az Euronews-nak azt mondták, arról álmodnak, hogy egyszer visszatérhetnek Szíriába. "Azt remélem, hogy a helyzet javulni fog. Vissza akarunk menni a hazánkba, az országukba. Nincs olyan hely a világon, mint az otthon, még a történtek ellenére is" - mondja könnyek között a 38 éves Rasha, a Moira tábor egyik menedékkérője.

De hét évvel a konfliktus kirobbanása után még mindig nem látni, mikor lesz vége.

Csak 2018 elmúlt két sé fél hónapjában rekordszámú hontalanról, növekvő számú szíriai sebesültről, az oktatási és egészségügyi intézmények ellen elkövetett egyre több támadásról hallani, a nemzetközi segélyek beengedését pedig szisztematikusan megtagadják a leginkább szükséget szenvedő - ellenzéki - régióktól. A menekültügyi főbiztos szerint ez még nem a hazatérés ideje. "Teljesen világos, hogy véget kell vetnünk a Szíriában dúló erőszaknak. Politikai megoldás kell."

És miközben a bombák tovább hullanak Gúta városára, az olyan menekültek, mint Omar, már arra koncentrálnak, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki új életükből. "El akarom mondani Európának, hogy mi el tudjuk hozni a változást. Mi nagyon jó emberek vagyunk, és egy nagyon jó országból jövünk. A háború miatt vagyunk itt, ami politikai okoból kezdődött. Azt remélem, hogy ennek egyszer vége lesz, a háború véget ér, de ez egy hosszú és nagy háború, nemcsak Szíria számára, hanem az egész világ számára. A világ harcol itt most. A szíriaiaknak pedig meg kell találnia a megoldást."