NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Akár élete végéig is kínai elnök maradhat Hszi Csin-ping

Akár élete végéig is kínai elnök maradhat Hszi Csin-ping
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Megszavazta a kínai parlament az alkotmánymódosítást.

HIRDETÉS

Akár élete végéig is kínai államfő maradhat Hszi Csin-ping - a parlament ugyanis megszavazta vasárnap azt az alkotmánymódosítást, amellyel eltörölték az államfő hivatali idejére vonatkozó korlátozást.

Az eddigi szabályozás szerint ugyanaz a személy legfeljebb kétszer öt év ig viselhette az államfői tisztséget.

A ceremoniális szerepű Országos Népi Gyűlésben csupán öt küldött nem támogatta az alkotmányódosítást. Az elsöprő támogatás nem okozott meglepetést, mivel a kínai parlamentben csak a kommunista párthoz lojális képviselők ülnek.

A jelenlegi államfőt, aki 2013 óta vezeti az országot, várhatóan néhány napon belül újabb öt évre megválasztják elnöknek.

Az elnöki ciklus kétszer öt évig terjedő korlátozása Teng Hsziao-ping kínai vezető idejében, 1982-ben került bele az alkotmányba azzal a céllal, hogy ne alakulhasson ki még egyszer a Mao Ce-tung uralmához hasonló diktatúra.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Kína bevezeti a nemzeti tantervbe Hszi Csin-ping ideológiai nézeteinek oktatását