NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

BL: kezdődnek a visszavágók

BL: kezdődnek a visszavágók
Szerzői jogok REUTERS/Benoit Tessier
Szerzői jogok REUTERS/Benoit Tessier
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Két visszavágót rendeznek kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőiben.

HIRDETÉS

A Paris St. Germain a madridi 3-1-es vereséget követően hazai pályán próbál továbbjutni a Real ellen. A párizsiak helyzetét nehezíti, hogy legjobbjuk, a brazil Neymar lábtörés miatt nem játszhat. Ellenük szól az is, hogy az utolsó öt visszavágót elveszítették a Bajnokok Ligájában. Tavaly emlékezetes párharcban 4-0-ás első mérkőzés után a visszavágón 6-1-re kaptak ki a Barcelonától.

Unai Emery vezetőedző most a korábbi Real-játékos Ángel Di Maríától várja a továbbjutást jelentő pluszt, hiszen olyan tapasztalt labdarúgóról van szó, akit külön is motiválhat, hogy volt csapata ellen lép pályára.

A franciáknál a sérült Marquinhos felépült, és játszhat a hétvégén pihenő Marco Verratti, Edinson Cavani és Kylian Mbappe is.

„Felkészültünk a PSG-re, a hétvégén sikerült jó meccsel hangolnunk a BL-párharc visszavágójára" – ezt már a Real Madrid edzője, Zinedine Zidane mondta. A spanyoloknál Toni Kroos és Luka Modric is sérült és csak különedzést végez.

Paris Saint-Germain - Real Madrid (kezdés: 20.45, első mérkőzés: 1-3)

A nap másik mérkőzésén az egyetlen igazi kérdés, hogy pihenteti-e legjobbjait a Liverpool edzője. Az angolok Portóban nyertek 5-0-ra, a portugálok ennek megfelelően négy kulcsjátékosukat el sem vitték Liverpoolba.

A hazaiak német mestere viszont állítja, hogy legerősebb csapata lép majd pályára kedden. Az angol klub 2009 óta először juthat be a BL negyeddöntőjébe.

FC Liverpool - FC Porto (kezdés: 20.45, első mérkőzés: 5-0)

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Idén is Messié az Aranylabda

Luis Enrique lett a PSG új edzője

Messi távozik Párizsból a PSG vezetőedzője szerint