NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Paolo Gentiloni, az olasz kormányfő

Paolo Gentiloni, az olasz kormányfő
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Paolo Gentiloni az olasz politikai színtér szinte minden szintjét kipróbálta. Újságíróként írt róla, pártalapítóként generálta, szóvivőként képviselte, és később több terület minisztereként, majd kormányfőként aktív alakítója volt.

HIRDETÉS

Paolo Gentiloni az olasz politikai színtér szinte minden szintjét kipróbálta. Újságíróként írt róla, pártalapítóként generálta, szóvivőként képviselte, és később több terület minisztereként, majd kormányfőként aktív alakítója volt.

Mindez egyáltalán nem rendkívüli, hiszen mint régi olasz nemesi család sarja. tanulmányait a politikatudományok területén végezte.

A miniszterelnöki stafétát Matteo Renzitől vette át, aki mellett két éven át dolgozott a külügyekért felelős miniszterként. Akkoriban egy interjúban az Iszlám Állam terrorista szervezet által gerjesztett válságról azt mondta, hogy "ha szükséges, akkor Olaszország kész harcolni Líbiában az ISIS ellen, mert nem fogadhatjuk el, hogy Olaszországtól pár órányi hajózásra aktív terrorista fenyegetés legyen." Az Iszlám Állam erre válaszul őt "A keresztes hadjáratért felelős olasz külügyminiszternek" nevezte.

Később fontos szerepe volt az Egyiptomban meggyilkolt olasz diák gyilkosságának felderítésében, többek közt kérte az egyiptomi kormánytól, hogy olasz szakértők is vegyenek rész a nyomozásban.

Mint egykori újságíró kommunikációs miniszterként is aktív volt. Ő felelt a közszolgálati televízióért, amelyet át akart alakítani, hogy legyen részben előfizetős és lehessenek rajta reklámok, de bátran megreformálta volna a netes világot is. Azt javasolta, hogy az internetes oldalakat a felhasználók csak regisztrálva használhassák. Ebből jókora botrány lett és később maga is hibás elgondolásnak nevezte javaslatát.

Az elmúlt két évben kormányfőként a migrációs krízis kezelésében megmutatta igazán baloldali, humánus arcát.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Bárki küldhet majd üzenetet a világűrbe egy új kezdeményezésnek köszönhetően

Vízerőmű-robbanás: egyre kisebb az esély, hogy megtalálják az eltűnteket

Többen meghaltak egy olaszországi vízi erőműben történt robbanásban