NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Renzi nem adja fel

Renzi nem adja fel
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A 43 éves olasz politikus kormányfő volt 2014 februárja és 2016 decembere között. Mióta lemondott, a kormányzó Demokrata Párt főtitkáraként játszik szerepet a belpolitikában.

HIRDETÉS

Matteo Renzi az olasz politika fenegyerekeként lépett színre már akkor, amikor a világ még semmit sem tudott róla.

Rendkívüli gyorsasággal felívelő politikai karrierje 2004-ben indult, amikor Firenze megye elnöke lett.

Öt évvel később, 34 évesen Firenze polgármesterévé választották, és ezzel máris beírta magát a város történetébe, mint az eddigi legfiatalabb ezen a poszton.

Kezdetben, vagyis az ezredforduló környékén a centrista, kereszténydemokrata Olasz Néppártban politizált.

A Demokrata Pártba 2007-ben lépett be, és pár év alatt egyik hangadójává vált.

2013 decemberében főtitkár lett, és pár héttel később a Demokrata Párt úgy döntött, új kormány és új kormánypolitika kell Olaszországnak.

Enrico Letta volt a miniszterelnök, február közepén lemondott, és három nappal később Renzi már kormányfő volt.

Erőteljes programot és szokatlan iramot diktált. Reformterve minden olyan kérdést érintett, amely az utca emberének elevenébe vág. Át akarta alakítani az adórendszert, munkaügyi reformot sürgetett, és a törvényhozásban is strukturális változtatásokat tervezett.

Mindez soknak bizonyult. A szükséges alkotmánymódosításról kiírt népszavazáson majdnem 60 százalékot kapott a "nem".

Matteo Renzi előre megmondta, hogy ha a reformterv ellen szavaz a lakosság, ő lemond. Így is tett. Pártja élén azonban aktív résztvevője maradt az olasz belpolitikának.

Ki nem töltött kormányfői mandátumát külügyminiszterének, Paolo Gentiloninak adta át 2016 decemberében.

Brüsszelben sem aratott osztatlan sikert. Túl határozottan követelt segítséget a Földközi-tengeren át érkező menekülthullám kezeléséhez, és túl jóban volt a jobboldali, korrupcióért elítélt médiamogul Silvio Berlusconival ahhoz, hogy ne keltsen gyanakvást.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Bárki küldhet majd üzenetet a világűrbe egy új kezdeményezésnek köszönhetően

Vízerőmű-robbanás: egyre kisebb az esély, hogy megtalálják az eltűnteket

Többen meghaltak egy olaszországi vízi erőműben történt robbanásban