NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Magyar szervezet irodáját gyújtották fel Kárpátalján

Magyar szervezet irodáját gyújtották fel Kárpátalján
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A magyar külügyminiszter az eset miatt bekérette a budapesti ukrán nagykövetet.

HIRDETÉS

Felgyújtották a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) központi irodáját Ungváron. Az elkövetők hajnali két óra körül betörték a belvárosi iroda egyik ablakát, és robbanószerkezetet vagy gyújtópalackot dobtak az épület belsejébe, amelynek földszinti része jelentős részben kiégett. Az emeleti helyiségekben nem keletkezett kár.

A mostani egy hónapon belül már a második támadás a KMKSZ központi irodája ellen. Az előző, sikertelen gyújtogatási kísérlet február 4-én történt, annak elkövetésével az ukrán hatóságok két lengyel állampolgárt gyanúsítanak.

Barta József, a KMKSZ alelnöke a sajtónak nyilatkozva elmondta, bízik benne, hogy a hatóságok felkutatják az elkövetőket és a felbujtókat. Hozzátette, szerinte ezúttal nem garázdaságról, hanem a kárpátaljai magyarok elleni provokációról van szó.

A gyújtogatás miatt bekéretik a Külgazdasági és Külügyminisztériumba Ukrajna budapesti nagykövetét. Ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be az állami tévében. A politikus közölte, hogy a helyreállítási költségeket és a helyreállításig tartó működéshez szükséges forrásokat a magyar kormány biztosítja a KMKSZ-nek.

Képek: Facebook

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Hogyan szabadult ki a 17 éves Valerija egy orosz átnevelőtáborból?

Meghatározza az ukrajnai háború folytatását Csasziv Jar ostroma

Nincs több ukrán önkéntes a frontra