rendkívüli hír

rendkívüli hír

Sorsdöntő az állami támogatás a magyarországi pártoknak

Éppen ezt olvassa:

Sorsdöntő az állami támogatás a magyarországi pártoknak

Sorsdöntő az állami támogatás a magyarországi pártoknak
Betűméret Aa Aa

Nemcsak esélyeik növeléséért, hanem a pénz miatt is kulcskérdés a pártoknak a jelöltállítás Magyarországon. Az állami támogatás nagysága attól függ, hány jelöltet tudnak állítani (egy jelöltnek 500 támogatóra van szüksége).

Az új, illetve kevésbé ismert pártoknak alig van pénzük választási plakátokra. Így van ezzel a tavaly alakult Lendülettel Magyarországért is.

Földényi György elnök, Lendülettel Magyarországért:

„A megjelenési lehetőségeink roppant minimálisak, egészen addig, amíg föl nem állítunk annyi jelöltet, 27 kell az országos listához, és akkor a kampánytámogatásból lesznek lehetőségeink különböző kampánytevékenységekre, szórólapok, plakátok előállítására."

Ha egy párt mind a 106 egyéni körzetben tud jelöltet állítani, csaknem 600 milliós támogatást kaphat. Tavaly novemberben módosította a parlament a kampányfinanszírozási törvényt, hogy megakadályozza a csak a támogatás kedvéért induló pártok működését. Annak a pártnak, amely nem éri el listán az egy százalékot, vissza kell fizetnie az állami támogatást. Ha másként nem megy, a pártok vezető tisztségviselőitől hajtaná be a pénzt a NAV.

A Változást Akaró Szavazók, a Válasz (amely a Független Kisgazdapárttal és a Színes Magyarországért párttal közösen állít jelölteket) elnöke szerint a demokráciában természetes az új pártok megjelenése, az úgynevezett kamupártok pedig könnyen felismerhetők.

Katona Andrea elnök, Válasz:

„ Mivel mi kis párt vagyunk, és nem vagyunk régi párt, főként a tagsági díjakból tartjuk fenn magunkat. Néhány százezer forintot tudunk így összegyűjteni. Jelenleg nem jár nekünk állami támogatás. Nagyon sokan azt gondolják, hogy a pártalakítással az ember százmilliókhoz jut hozzá. Mi eddig erre csak költöttünk, időt energiát és pénzt.”

Az olimpiai népszavazással tavaly ismertté vált Momentum bízik abban, hogy mind a 106 körzetben lesz jelöltje, így komoly állami támogatása, de az aktivistáira is számít.

Hajnal Miklós szóvivő, Momentum:

„Nem rendelkezünk annyi pénzzel, mint más pártok, ezért úgy készülünk, hogy vadplakátolni fogunk, mi magunk helyezzük el a plakátokat, matricákat országszerte. Természetesen a közösségi médiában mozgunk otthonosan, ezért ott fogunk elsősorban hirdetni. Pozitív számunkra, hogy ingyenesen hirdethetünk több tévében és rádióban is, ezzel a lehetőséggel is élni fogunk."

A Nemzeti Választási Bizottság már csaknem 100 pártot vett nyilvántartásba.

2014-ben az ellenzék azzal vádolta a Fideszt, hogy kamupártokat segített indulni azért, hogy megossza az ellenzéki voksokat.