rendkívüli hír

rendkívüli hír

Az Oxfam bocsánatot kér Haititől

Éppen ezt olvassa:

Az Oxfam bocsánatot kér Haititől

Az Oxfam bocsánatot kér Haititől
Betűméret Aa Aa

Az Oxfam segélyszervezet haiti missziójának egykori igazgatója beismerte, hogy prostituáltakat vitt a szervezet által fenntartott vendégházba 2011-ben. Azt ugyanakkor nem tudni, hogy a belga Roland Van Hauwermeiren egyike-e a szemtanúkat megfenyegető Oxfam-alkalmazottaknak.

A szegénység ellen küzdő szervezet hétfőn adta ki a munkatársai Haiti viselkedéséről szóló belső jelentést. Hárman fizikailag fenyegették meg a szemtanúkat, hogy ne beszéljenek az állítólagos orgiákról.

A brit segélyszervezet a teljes vizsgálati anyagot átadja a haiti kormánynak, és bocsánatot kér a hibákért.

Az Oxfam a 2010-es haiti földrengést követő missziójának hét tagját bocsátotta el.

A szervezet csaknem tízezer munkatársa több mint 90 országban tevékenykedik. A vezetőség azt állítja, igyekeznek minél átláthatóbbá tenni működésüket és a problémás tagokat kiszűrni, valamint megakadályozni, hogy más segélyszervezetekhez csatlakozhassanak.

Roland Van Hauwermeiren, miután kilépett az Oxfamtól, egy másik segélyszervezet, az éhezés ellen küzdő Action Against Hunger bangladesi missziójának vezetője lett. A szervezet úgy reagált, hogy ellenőrizték Van Hauwermeirent és az Oxfam részéről senki nem jelezte a problémákat.