rendkívüli hír

rendkívüli hír

Menekülttragédia a török-görög határfolyón

Éppen ezt olvassa:

Menekülttragédia a török-görög határfolyón

Menekülttragédia a török-görög határfolyón
Betűméret Aa Aa

Három menekült meghalt, négy eltűnt, egynek sikerült átúsznia, amikor csónakjuk felborult a Marica határfolyón, az északnyugat-törökországi Edirne tartományban kedden. A nyolc ember Görögországba akart eljutni.

A környékbeliek értesítették a török hatóságokat, miután hallották az illegális bevándorlók segélykiáltásait.

A kiérkező vízimentők három embernek már csak a holttestét tudták kiemelni. Két áldozat gyerek volt. Az egyik 12, a másik 4-5 év körüli. Haláluk okát még nem állapították meg.

A négy további menekült utáni kutatást nehezítette a folyó erős sodrása és a hideg időjárás, ezért még nem találták meg sem őket.

Az Európai Unió és Törökország között létrejött 2016-os menekültügyi megállapodás jelentősen mérsékelte az ezen az útvonalon érkezők számát, de időről időre megkísérlik néhányan az életveszélyes átkelést - vagy a tengeren, vagy a határfolyón.

2015-ben több mint 1 millió menekült jött Törökországon át az Európai Unióba. Számuk 2017-ben 172 ezerre csökkent.