NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Közel az Eb-hez a női kosarasok

Raksányi Krisztina győztes kosara
Raksányi Krisztina győztes kosara Szerzői jogok MTI
Szerzői jogok MTI
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Méltán büszke együttesére a Litvániát másodszor is legyőző magyar válogatott szövetségi kapitánya, aki nemigen aludt a mérkőzés után.

HIRDETÉS

Tyúklépésnyi közelségbe került az Eb-szerepléshez a magyar női kosárlabda válogatott, miután gigászi csatában legyőzte Litvániát Miskolcon.

Az első negyed végéig a csapatok váltott vezetéssel jutottak el, a dudaszó pillanatában épp a litvánok álltak jobban (24-25).

A második negyedben a mieink kapták el inkább a fonalat, volt, hogy már nyolc ponttal is vezettek, ami a nagyszünetre ötre olvadt (45-40).

A második félidőben óriási hullámvasutazás kezdődött. Az érett játékot mutató magyar csapat 16 ponttal elhúzott ellenfelétől, azonban ekkor porszem került a gépezetbe. A bírók zsinórban három technikai faultot ítéltek ellenünk (az első kétségtelenül jogos volt, a következő kettő viszont erősen vitatható), amivel összezavarták a holtponthoz érkező magyar csapatot és felhozták a litvánokat.

A mieink a harmadik negyedben már csak egyetlen pontra voltak képesek, az egyre inkább lábra kapó vendégek viszont – zsinórban szerzett 12 pontjuknak, illetve Grigalauskyte szerencsés, utolsó másodperces triplájának is köszönhetően – két pontra felzárkóztak (61-59). Sőt!

A negyedik negyed úgy kezdődött, ahogy a harmadik befejeződött. A litvánok átvették a vezetést, majd már öt ponttal vezettek (67-72), amikor a magyar szövetségi kapitány, Székely Norbert időt kért.

Eleinte nem tűnt úgy, hogy ez hatott volna, sok volt a rossz dobás, de a litvánok is leblokkoltak, amiben az önfeláldozó magyar védekezésnek is szerepe volt.

Studer Ágnes betöréses duplája és a – kosárra dobás közbeni szabálytalanságért megítélt büntetőből szerzett – plusz egy pont nagyon kellett, egy perccel a befejezés előtt pedig a mérkőzés legjobbja, a 20 ponttal záró Határ Bernadett kiegyenlített (74-74).

A litvánok ezután újra hibáztak a palánkunk alatt, úgy tűnt, kézben a meccs… csakhogy nem volt ott a labda! Petronyte éppen Határ kezéből lopta ki, a ziccert pedig nem hibázta el (74-76), a magyar center viszont tizenhat másodperccel a vége előtt újra egyenlített (76-76).

Megint úgy tűnt, rendben vagyunk (mivel a magyar csapat Litvániában 3 ponttal győzött, most akár egy kétpontos vereség is elég lehetett volna ahhoz, hogy selejtező csoportunkban a litvánok előtt maradjunk), de hol volt még a vége?

A teljes őrület csak ekkor kezdődött!

Kaotikus végjátékban a litvánok pontatlanul indítanak, azonban az oldalvonal felé pattogó labdát végül egy lelkesen visszafutó magyar játékos sodorja ki a játéktérről. Litván oldalbedobás – magyar labdaszerzés! Raksányi Krisztina végigrobog a miskolci csarnokon és megszerzi a győztes kosarat (78-76), amelyről akkor még nem lehet tudni, hogy az.

Megint a litvánok jönnek, de szorítja őket az idő, pontatlan dobás, most már meg kell, hogy legyen a meccs, a labda a magyar palánk alatt álló Krivacsevics Tijána kezében pihen. De jaj! Másik centerünk eladja, litván ziccer… kimarad, nincs hosszabbítás! Most már tényleg vége!

A magyar válogatott gigászi csatában, helyenként nagyszerűen játszva és óriásit küzdve kétpontos győzelmet aratott. Határ mellett, Raksányi (18 pont) valamint Studer (14) is kiemelkedően teljesített, illetve Krivacsevics (10) és Dubei Debóra (11) is emlékezetes mérkőzést játszott.

„Nem igazán tudtam aludni a mérkőzés után, talán, ha másfél órát sikerült, akkora volt az adrenalinbomba. Persze, sokkal jobb így nem aludni, mint egy vesztes meccs után. Nagyra értékelem, hogy a lányok a hajrában képesek voltak megújulni, és komoly nyomás alatt, egyénileg jobb játékosokból álló együttes ellen most már másodszor nyertek meg olyan végjátékot, amilyeneket a magyar csapat korábban jellemzően elveszített” – mondta munkatársunknak a szövetségi kapitány, Székely Norbert csütörtök reggel.

A 3/1-es győzelmi mérleggel álló magyar válogatott megerősítette második helyét selejtező csoportjában, amelyben még Albániával (borítékolható győzelem) és Oroszországgal találkozik.

A nyolc selejtező csoportból a csoportgyőztesek és a hat legjobb második jut ki a szerb-lett közös rendezésű jövő évi Európa-bajnokságra.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Podcast: Felnőtt világbajnok akar lenni az első magyar profi sznúkeres

Kijutott az olimpiára a magyar férfi kézilabda-válogatott!

Még ne csüggedjen, akinek nem jutott jegy a labdarúgó Európa-bajnokságra – PODCAST