rendkívüli hír

rendkívüli hír

Lemond az SPD éléről Martin Schulz

A leendő kormányban külügyminiszter lesz a volt EP-elnök, de a pártelnökséget másnak adja át.

Éppen ezt olvassa:

Lemond az SPD éléről Martin Schulz

© Copyright :
REUTERS/Hannibal Hanschke
Betűméret Aa Aa

Lemond a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) éléről Martin Schulz. A politikus ezt szerdán, az SPD elnökségi ülése után jelentette be, nem sokkal azt követően, hogy az SPD megállapodásra jutott a konzervatív uniópártokkal a nagykoalíció folytatásáról.

Schulz egyúttal megerősítette azt a szerdai sajtóértesülést is, hogy a külügyminiszteri tárcát vezeti majd az új kormányban.

Martin Schulz azzal indokolta távozását a párt éléről, hogy nem képes olyan mértékű megújulást véghezvinni az SPD-ben, mint amilyenre annak szüksége van.

Schulz, aki korábban az Európai Parlament elnöke volt, csak tavaly év elején vette át a párt vezetését. A jó indítás után azonban SPD-nek az ő elnöksége alatt sem sikerült visszafordítania népszerűségvesztését. A tavaly szeptemberi választáson a szavazók 20,5 százaléka adta a szociáldemokratákra a voksát. Ezzel nemcsak hogy a konzervatív CDU mögött végeztek, de történelmi mélypontra zuhantak.

A 62 éves Schulz Andrea Nahles korábbi munkaügyi minisztert javasolta utódjának a párt élére. Nahles elfogadta a jelöltséget. Azt mondta: célja az, hogy a következő választásra az SPD legyen a legerősebb párt. "Képesek vagyunk erre" - hangoztatta.

A koalíciós szerződésre csak azután kerülhet pecsét, hogy az SPD tagsága is jóváhagyja azt. Az SPD-elnök lemondása is csak ezután lesz hivatalos. A köztes időre Nahles ügyvivőként veheti át az elnökséget.