rendkívüli hír

rendkívüli hír

Embercsempészeket fogott a német rendőrség

Éppen ezt olvassa:

Embercsempészeket fogott a német rendőrség

Embercsempészeket fogott a német rendőrség
Betűméret Aa Aa

Embercsempész banda után nyomozva, három embert vett őrizetbe a német rendőrség. Négy szövetségi államban tartottak egyszerre rajtaütést, amelyben több mint 200 rendőr vett részt. Egy 44 éves török, egy 37 éves lengyel és egy 53 éves bolgár állampolgárt vettek őrizetbe.

A német rendőség úgy tudja, hogy az embercsempészek fejenként nyolcezer eurót kértek a menekültektől, hogy a Balkánról Csehországon vagy Lengyelországon keresztül Németországba vigyék őket.

A nyomozók azt gyanítják, hogy tavaly legalább 160 embert csempésztek be Németországba, teherautókban elrejtve.

A német rendőrség szóvivője, Chris Kurpiers arról beszélt, hogy könnyedén megismétlődhetett volna az ausztriai eset, a gyanúsítottak kegyetlen körülmények között tartották az embereket, sokszor 40-et összezsúfolva egy teherautóban.

2015-ben az ausztriai Burgenlandban, az autópálya mellett egy teherautóban találták meg 71 menekült holttestét, akik feltehetően megfulladtak a hűtőkocsi zárt rakterében.