NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Jelentősen csökkent a menedékkérők száma Németországban

Jelentősen csökkent a menedékkérők száma Németországban
Szerzői jogok MTI/EPA/Martin Schutt
Írta: Pálfi Rita és MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Csaknem százezerrel kevesebb embert vettek nyilvántartásba mint 2017-ben.

HIRDETÉS

Tavaly 186 644 menedékkérőt regisztráltak Németországban a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) kedden ismertetett kimutatása szerint.

Ez jelentős csökkenés 2016-hoz képest, mikor 280 ezer embert regisztráltak. A bevándorlási válság eddigi legsúlyosabb szakaszában, 2015-ben pedig 890 ezret.

A legnagyobb csoportokat tavaly is a szíriai, az iraki és afganisztáni állampolgárok alkották, nagyjából 50 ezer, 20 ezer, illetve 12 ezer fővel.

A hatóság tavaly 603 428 ügyet bírált el, ami 13,3 százalékos csökkenés a 2016-os 695 733-hoz képest. A menekültstátuszt vagy a nemzetközi védelem valamely más formáját a kérelmezők 57,3 százaléka kapta meg, az elutasított kérelmek aránya 38,5 százalék volt.

Európában Németországban nyújták be a legtöbb menedékkérelmet, 2017 harmadik negyedévében ez a kérelmek több mint negyedét jelentette.

Míg Németországban 2017-ben csökkent a regisztrált menedékkérők száma, addig Franciaországban rekordot döntött. Ott több mint százezer menedékkérelmet nyújtottak be, a legtöbben Albániából és Afganisztánból érkeztek. Jelentősen nőtt a nyugat-afrikai országból jöttek száma is.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Magyarország titokban befogadott 1300 menekültet?

A munka segít beilleszkedni a menekülteknek

Rekordot döntött a menedékkérők száma Franciaországban