rendkívüli hír

rendkívüli hír

Chilébe indul a pápa

Éppen ezt olvassa:

Chilébe indul a pápa

Chilébe indul a pápa
Betűméret Aa Aa

Ferenc pápa Chilében, majd Peruban tölti ezt a hetet.

A katolikus egyházfő hétfőn érkezik Santiago de Chilébe, ahol vegyes érzelmekkel várják. Az elmúlt évek pedofíliabotrányai miatt ugyanis jócskán megrendült a hívek bizalma. A pápa nemcsak ünneplőkre, hanem tiltakozókra is számíthat.

Egy hölgy azt mondja, hogy bár a helyi sajtó napok óta el van foglalva az egyházzal, sőt magával a pápával, szerinte sokkal inkább arra az üzenetre kellene odafigyelniük, amelyet Ferenc pápa magával hoz.

Az egyik helyi közvéleménykutató intézet, a Latinobarometro friss riportja szerint tavaly a megkérdezettek csupán 45 százaléka mondta magát katolikusnak Chilében, ami kis híján 30 százalékos visszaesést jelent a húsz évvel ezelőtti adathoz viszonyítva.

Pénteken több templomra is rátámadtak házi készítésű bombáikkal ismeretlenek, akik üzenetet is hagytak mondván, hogy a pápának is tartogatnak egyet.

Peru fővárosában, Limában is lángolt a Krisztus-szobor szombaton. Ez a hatalmas építmény a mindent behálózó korrupció jelképe is sokaknak, hiszen az a brazil cég ajándékozta Limának, amely Latin-Amerika legnagyobb korrupciós botrányának egyik főszereplője.

Ferenc pápa legutóbb 2015 nyarán járt Dél-Amerikában. Akkor Ecuadort, Paraguayt és Bolíviát látogatta meg.